hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Kedves Olvasó!
Vihar előtti zaj
Kedves Olvasó!

2020. 10. 29.
Még pár nap hátravan az amerikai választásokig, de már most pattanásig feszült a helyzet. Miután philadelphiai rendőrök lelőttek egy fekete férfit, aki késsel rontott rájuk, több mint ezer rendbontó felforgatta, sőt egyes részein egyenesen lángba borította a várost. A zabolátlan fosztogatás és rombolás láttán még a BLM felé toleráns Joe Biden is csóválni kezdte a fejét, de persze a hatóságot is vádolta, hogy azonnal halálos eszközhöz nyúlt.
Fotó: Shutterstock / PuzzlePix
(Fotó: Shutterstock / PuzzlePix)

Mindeközben Trump elnök történelmet írt: Amy Coney Barrett személyével a harmadik konzervatív bírót emelte Amerika legfőbb igazságszolgáltató testületébe. Az interneten olyan videófelvételek keringenek, amilyenekhez foghatót Trump 2016-os választási győzelme során láthattunk. Fiatalok magukból kikelve zokognak, tombolnak, csapkodják magukat a földhöz és azon panaszkodnak, hogy Barrett kinevezésével Amerika még rosszabb hely lett. Mert életpárti. Mert nem támogatja az Obama-féle egészségbiztosítási rendszert. Nem számít, hogy egy fekete bíró esketett föl egy női bírót, a társadalmi igazságosság újmarxista harcosainak ez sem számít, mert nekik csak az a fekete és csak az a nő elfogadható, aki az ő oldalukon áll.

Az elmékért zajlik a harc, és nem is biztos, hogy a jövő héten megtudjuk, ki kerül ki ebből győztesen. Addig is, a Hetek e lapokon és online felületein is azon igyekszik, hogy a kedves Olvasónak minden szükséges információt megadjon a század eddigi egyik legfontosabb szavazásáról.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!