Kalbajar régióból (ahonnan korábban az azerieket üldözték el) az örményeknek távozniuk kell: mindent felégetnek maguk mögött.(Fotó: AP)
Múlt hét kedden Nikol Pashinyan, örmény miniszterelnök közösségi oldalán jelentette be, hogy eredményre jutottak az azeriekkel folytatott tárgyalások. Az oroszok asszisztálásával létrehozott megállapodásoknak azonban nem örülhet mindkét fél egyformán.
A tűzszüneti egyezmény ugyanis deklarálja az azeriek katonai fölényét és több stratégiai fontosságú terület elfoglalását Hegyi-Karabah térségében. Az örmények dominanciájukat csupán a területet az országgal összekötő folyosó tekintetében tudták megtartani. A hír hatására több ezer tüntető vonult Jereván utcáira, Pashinyan kapitulációját támadva, sokan lemondását követelik, mivel a miniszterelnök szerintük nem rendelkezik kellő hozzáértéssel egy ilyen típusú kérdés megoldásához.
A miniszterelnök lépésére Şuşa stratégiai jelentőségű városának bevétele után került sor. A miniszterelnök így fogalmazott az egyezség kapcsán: „Ez nem egy győzelem, de nem is vereség mindaddig, míg annak nem ismerjük el.” A béke fenntartásában aktív szerepet fog játszani a szerződés harmadik fele, Oroszország. Putyin közel kétezer békefenntartót küldött öt évre a térségbe.
Fékek és ellensúlyok nélkül: Miért kellenek korlátok a „jó embereknek” is?
A szubjektív hangulatok és a racionális érvek hiánya rossz tanácsadó az államszervezet átalakításánál »
A Pride titkolt eredete
A melegmozgalom programját évtizedekkel ezelőtt megírták »
Pergamon ősi titka és Európa sorsa
Hogyan került a „Sátán oltára” Berlinbe? »