hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A szökött pilóta, az elveszett cirkáló és a bosszú
A moszad-sztori – harmadik RÉSZ
A szökött pilóta, az elveszett cirkáló és a bosszú

AP

2020. 04. 09.
Az 1960-as években Izrael szembesült azzal, hogy a legfejlettebb szovjet haditechnikával felszerelt ellenséges arab szomszédai egyre komolyabb fenyegetést jelentettek rá nézve. A zsidó állam így mindinkább fokozta hadi kiadásait, de szükség volt a titkosszolgálat támogatására is.

A Szovjetunióhoz közel álló arab államok (Irak, Szíria és Egyiptom) szinte kivétel nélkül mind rendelkeztek az 1959-ben bemutatott MiG-21-es vadászrepülővel, amely korának egyik legfejlettebb gépe volt. Izrael viszonya azonban ekkorra már jócskán megromlott a Szovjetunióval, így a zsidó állam a MiG-ek híján francia Mirage II vadászgépek beszerzése mellett döntött 1962-ben. Az izraeli légierő vezetője, Ezer Weizman ezredes azonban tudta, hogy a szovjet géptípus pontos ismerete nélkül pilótáik könnyen hátrányba kerülhetnek egy esetleges légi párbaj során a szomszédos Szíria vagy Egyiptom légierejével szemben.

Így hát merész feladattal bízta meg a Moszad vezetőit: bármi áron, de szerezzenek be egy sértetlen MiG-21-est további tanulmányozás céljából. A Moszadnál hamar rájöttek, hogy ez csak úgy lehetséges, ha a környező arab országok pilótái közül egyet rá tudnak venni arra, hogy gépével együtt dezertáljon.

Az első két próbálkozás tragikus véget ért: első alkalommal a megkörnyékezett egyiptomi pilóta dezertálás helyett jelentette feletteseinek a Moszad próbálkozását, a lebuktatott izraeli ügynököket pedig kémkedésért kivégezték. A Moszad másodszor Irakban próbálkozott, szintén sikertelenül, ám ezúttal az ellenálló iraki pilótákat még azelőtt hatástalanították, hogy jelenthettek volna.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!