hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A jogállamiság- követelmény kialakulása és alkalmazása
Demokráciába bújtatott zsarolás
A jogállamiság- követelmény kialakulása és alkalmazása

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2020. 12. 16.
Ahogy a korai, „klasszikus” liberalizmust felváltotta az államnak nagyobb szerepet szánó, ezért a magántulajdon védelmét is lazábban kezelő modern liberalizmus, a szokásjog rendszerét a jogállamiság eszméjével helyettesítették. Ez utóbbi azonban onnantól kezdve, hogy az 1980-as évektől pénzügyi segélyekhez kötötték, alkalmassá vált arra, hogy a politikai zsarolás eszközévé alacsonyodjon.

Ahhoz, hogy munkánkat folytatni tudjuk, az Ön támogatására is szükségünk van. Most futó akciónkban a nyomtatott és online hetilap előfizetés mellé ajándék Hetek maszkot adunk. Részletek és a teljes nyeremény lista itt: www.hetek.hu/elofizetes

A jogállami forma a kormányok elszámoltathatóságának lehetőségét hordozva magában jelentős vívmány a társadalmi fejlődés történetében. Brian Z. Tamanaha, a Washingtoni Egyetem professzora ugyanakkor tanulmányában rámutat, hogy időnként a liberalizmussal való kapcsolatának van egy „sötét oldala”, nevezetesen képes azzal társulni a demokráciával szemben (The Dark Side of the Relationship Between the Rule of Law and Liberalism). Napjainkban a nemzetközi gazdasági szervezetek tevékenysége nyomán világszerte jelentkező neoliberális reformokban nyilvánul ez meg. 

Klasszikus és szociális liberalizmus

A klasszikus liberalizmus a jogállamiságra az egyén szabadságának garanciájaként tekintett, amennyiben a másik egyén, illetve a hivatalnokok túlkapásaival szemben nyújt védelmet. Főbb dogmái a magántulajdon védelme, a szabadpiac és a korlátozott államhatalom. Ludwig von Mises közgazdász szerint például az előbbi kettő minden más feltételnél hatékonyabban képes a jólét megteremtését elősegíteni (a termelési eszközök tulajdonlása növeli a produktivitást, a termékek és szolgáltatások szabályok alá nem kényszerített cseréje pedig kedvez azok megfelelő mennyiségben, áron és legkiválóbb minőségben való rendelkezésre állásának). A kormánynak szánt igen korlátozott szerep – kimerül az élet, szabadság és magántulajdon biztonságának garantálásában – miatt pedig Mises és a többi hagyományos liberális gondolkodó ellenezte a munkanélküli segélyt, az államilag finanszírozott közoktatást vagy a minimálbért.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!