hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Élménybeszámoló Zanzibár szigetéről: „Hakuna matata, és ami mögötte van”
„Honnan jöttél, meddig maradsz? Szép a hajad!”
Élménybeszámoló Zanzibár szigetéről: „Hakuna matata, és ami mögötte van”

Fotók: a szerzô felvételei

2023. 03. 09.
A repülőgép ajtaján kiszállva első gondolatomat is megelőzve a párás hőség csap mellbe. Nem csoda, a budapesti 5 fokból hirtelen a 32 fokos hőmérsékletű maximális erősségű UV-sugárzás és 90 százaléknál nagyobb páratartalom országába ugrottam át. Hakuna matata, minden rendben lesz. Megérkeztem Zanzibárba.

V agy inkább mondjuk Tanzániába, ami az 1964-ben az egyesült Zanzibár szigetcsoport és a kontinentális Tanganyika nevének összetételéből született (egészen pontosan egyébként Tanzániai Egyesült Köztársaság az ország neve). A szigetcsoport két fő szigete Pemba és Unguja, ez utóbbin található maga a reptérnek is otthont adó Zanzibár város, Stone Town (Kőváros) nevű óvárosával, amely a világörökség részét képezi. Az épületek stílusa a perzsa, indiai, arab, portugál, ománi kereskedők és megszállók több évszázados uralmát tükrözi, a jobbkormányos autókon és közlekedési rendszeren pedig egyértelműen tetten érhető az egykori brit gyarmatosító jelenlét. Egyébként pedig letagadhatatlan afrikai káosz van a közlekedésben, de hakuna matata, csak bízd egy helyi sofőrre magad inkább.

Zanzibár városából származik egyébként a Queen egykori énekese, Farrokh Bulsara, ismertebb nevén Freddie Mercury is, aki 17 évesen menekült családjával az Egyesült Királyságba a helyi forradalom kitörésekor.

Ne aggódj, minden rendben lesz!

De kicsit előre szaladtam, hiszen a reptéren először 50 dollárért vízumot kell kiváltani az országba való belépéshez, így rögtön egy kis sorban állással kezdődik a kaland. Amerikai és izraeli utaknál megszokott többórás várakozáshoz illően mentálisan felkészítem magam a hosszas bürokráciai eljárásokra, de meglepetten tapasztalom, hogy mintegy fél óra alatt már kész is minden.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!