hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Dolgozó nő vagy háztartásbeli? Óriási indulatok a közösségi médiában
Mos, főz, takarít, gyereket nevel
Dolgozó nő vagy háztartásbeli? Óriási indulatok a közösségi médiában

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2023. 04. 05.
Az elmúlt időszakban egyre nagyobb népszerűségre tett szert a közösségi oldalakon terjedő úgynevezett #tradwife mozgalom. De vajon miért érzik a feministák, hogy ez a női emancipáció megcsúfolása?

A hagyományos családmodellt népszerűsítő kezdeményezés célja, hogy a nők a karrierből adódó mókuskerék szorítását feladva a családjuknak szenteljék életüket.

A #tradwife (Traditional Wife/Ho­usewife, azaz hagyományos feleség/háziasszony) jelenség 2016-tól került a közbeszédbe, azonban népszerűsége a pandémiát követően nőtt igazán meg. A kifejezés (neologizmus, vagyis új nyelvi jelenség, nyelvi forma) olyan nőt jelöl, aki a hagyományos nemi szerepekben hisz, ahol a családvezető szerepét a férfi tölti be. Ez a felállás már önmagában is szembemegy a mai trendekkel, így nem csoda, hogy a feminista képviselők olyan kritikákkal illetik a mozgalom tagjait, mint akik a nemzetiszocialista Németország árja (indoeurópai) ideálképeit hozzák vissza jelenkorunkba.

Harc a #girlboss ellen

Sajnálatos módon a 2010-es években népszerűsített #girlboss jelenség, amely a nőktől még több és hatékonyabb munkavégzést várt – bizonyításul a nemi egyenlőségre –, nem kis terhet tett a következő nemzedékek nyakába. Így nem csoda, hogy a mai generációban sokan vannak olyanok, akik kiutat keresnek a család és a karrier közötti folyamatos kötéltáncból.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!