hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Közeledik a vakáció: így utazzunk tudatosan
2023 – a fenntartható turizmus jegyében
Közeledik a vakáció: így utazzunk tudatosan

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2023. 04. 13.
Az idei utazás  kiállítás egyik fő témája a fenntart­ható turizmus volt, amelynek részleteiről, okairól és céljairól  a VIMOSZ képviseletében Dr. Böröcz Lajossal és Dr.  Jandala Csillával  beszélgettünk.

Zöldebb és fenntarthatóbb. Mit jelentenek ezek a kifejezések a turizmus tekintetében, illetve miért van ezekre pont most szükség?

– A „fenntartható turizmus” kifejezés arra utal, hogy a turizmus fejlesztése során azokat a formákat, módszereket kell előnyben részesíteni, melyek nem okoznak károkat a természeti, kulturális környezetben, azaz az erőforrásokat úgy használjuk fel, hogy erre még a jövőben is legyen lehetőség. Az utóbbi időben, főként a pandémia után olyan erősen meghatározó lett a fenntarthatóság igénye a leendő fogyasztók között, hogy aki a piacon akar maradni, az nem tekinthet el attól, hogy erre reagáljon. A regeneratív turizmus irányzata is erre utal, a turistáknak jobb állapotban kell hagyniuk a meglátogatott úti célt, mint ahogy találták. Erre mutattak jó példát a japán szurkolók a labdarúgó-vb stadionjaiban a mérkőzések végén, amikor eltakarították maguk után a szemetet. 

A pandémia után hogyan állt vissza a turizmus iránti igény hazai és világviszonylatban?

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!