hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Hogyan demonstrál a Z generáció?
Krumplipüré és Mona Lisa
Hogyan demonstrál a Z generáció?

A technológia, a média, az ipar és az oktatás is összedolgoznak, hogy egy egész más kultúrát teremtsenek, ami radikálisan különbözik attól, amit a szüleink vagy a nagyszüleink éltek át.(Fotó: Shutterstock / PuzzlePix)

2022. 11. 03.
Leöntött festmények, megrongált ingatlanok, megszentségtelenített szakrális terek, és még hosszan lehetne sorolni az elmúlt időszakban sajtóvisszhangot kapott eseteket. Az új generáció figyelemfelkeltő eszközeit, a fiatalságban rejlő tenni akarást – illetve nem tenni akarást – ifjúságkutató segítségével vettük górcső alá.

2022 májusában Leonardo Da Vinci Mona Lisája, az elmúlt hetekben Van Gogh Napraforgók, valamint Monet Kazlak című festménye került a klímaaktivisták kereszttüzébe, nemrégen pedig az Európai Bíróság hozott döntést egy abortuszaktivista javára, aki egy templomban félmeztelenre vetkőzve játszotta el Jézus abortálását. Alig néhány azok közül az esetek közül, amik finoman szólva megosztó hatást váltottak ki a különböző világnézetű emberek között.

Jogosan merül fel a kérdés, hogy mennyiben durvábbak, agresszívabbak a mostani ifjú aktivisták demonstrációs eszközei, mint voltak néhány generációt megelőzően, hiszen már a szexuális forradalom és a hippimozgalom alatt is a polgárpukkasztás volt a cél. Székely Levente, az Ifjúságkutató Intézet vezetője, a Budapesti Corvinus Egyetem oktatója szerint az, hogy mennyiben hajmeresztőbbek, ízlés kérdése, de „a mai fiatalok említett akciói véleményem szerint akkora hatást, mint a 60-as, 70-es években, már nem fejthetnek ki, ugyanis a társadalom ma már nem olyan egységes, mint volt évtizedekkel ezelőtt. Nyugaton sokféle társadalmi réteg él egymás mellett vagy összekeveredve egymással, ezáltal az értékek és normák is sokfélék, nehéz így a polgárt pukkasztani” – mondta el lapunknak.

Szakadékok

Fontos ugyanakkor leszögezni azt, hogy ezek a demonstrációk nem alkalmasak arra, hogy pontos mintát képezzenek a generáció tagjairól, ugyanis a fiatalok többsége nem érdeklődik a közélet iránt: „A felnőtt életet meghatározó életesemények nagy része ebben az életszakaszban megy végbe, és az egyéni élet számára sokkal fontosabb, hogy kivel fog családot alapítani, hol fog élni, mint a közélet aktuális kérdéseiben állást foglalni. A szekértábor-logikára épülő közélet nélkülözi a párbeszédet, így az önálló véleményformálás meglehetősen sok energiát kíván, és a konfliktus is garantált. Ezzel szemben számos olyan tevékenység van, ami az élménykeresést jobban kiszolgálja. Én azt látom, hogy a fiatalok a célok tekintetében sem karakteresek, a legutóbbi nagymintás ifjúságkutatás azt mutatta, hogy a fiatalok saját nemzedékükre vonatkozóan a legégetőbb problémák között is a bizonytalanság és az anyagiak mellett a céltalanságot jelölték meg” – mondta az ifjúságkutató.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!