hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A nehezén túl vannak: exkluzív beszámolók a korlátozásokat feloldó Izraelből
Miként jutott el az izraeli társadalom az újranyitásig
A nehezén túl vannak: exkluzív beszámolók a korlátozásokat feloldó Izraelből

Imádkozók a Siratófalnál. Az üzleti, vallási és kulturális élet is fellendülhet nyárig.(Fotó: AP / Oded Balilty)

2021. 03. 11.
Izraelben 2020. február 21-én adtak hírt az első koronavírus-fertőzöttről. Azóta több mint 800 ezer további fertőzöttről tudnak, és közel hatezren haltak meg. Az oltási folyamat 2020. december 19-én kezdődött, és már az izraeli társadalom közel felét beoltották. Ezzel toronymagasan vezetnek világviszonylatban, olyannyira, hogy más államok vezetői látogatják meg Benjamin Netanjahu miniszterelnököt a szorosabb együttműködés érdekében. Dánia és Ausztria után hazánk és Csehország kormányfője is Jeruzsálembe utazott, hogy a járvány elleni védekezésről tárgyaljanak.

Miközben Európa a harmadik hullámot nyögi, Izraelben elindult az újranyitás folyamata. Természetesen az enyhítés azokat érinti, akik már legalább egy oltást kaptak. Számukra megnyitnak a bevásárló­központok és a turisztikai helyszínek. Kinyitnak a hotelek a belföldi turizmus számára, továbbá újra látogathatók a fitneszközpontok és a zsinagógák. Jordánia és Egyiptom irányába korlátozottan megnyitnak a határok, hogy a kint rekedt izraeli állampolgárok hazatérhessenek. Tömegrendezvényeket még nem tartanak; kültéren maximum 500, beltéren legfeljebb 300 ember tartózkodhat. Hosszú út vezetett viszont idáig, ahogy arról a lapunk által megkérdezett helyiek beszámolói is tanúskodnak…

A munka nélkül maradt idegenvezető

Opher Rom, izraeli idegenvezető arról számolt be lapunknak, hogy közel egy teljes évet kényszerült otthon maradni munka nélkül. Munkáját próbálta online formában, internetes turistakalauzolással pótolni. Ürömben az öröm viszont, hogy minden korábbinál több időt tölthetett családjával. Háztartásbeli apukává vált erre az időre, ami új távlatokat nyitott meg számára a családi életében.

Bár kifejezte, hogy a család sokkal szorosabb egységet alkot ott, mint mondjuk Nyugaton, mégis újszerűen hatott számára a mindennapi együttlét a családtagokkal. Azt is elmesélte, hogy a kiadások drasztikus visszametszésével jó leckét kaptak a gyerekek a munka és a pénz értékéről.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!