Ferenc pápa írásba adta lemondását közvetlenül a megválasztása után. Bármikor elővehetik a fiókból a biankó levelet.(Fotó: Shutterstock / PuzzlePix)
„Megnyílt a Vatikáni Könyvklub, sorra jelennek meg a leleplező könyvek a katolikus egyház vezetésén belüli konfliktusokról, amelyek mára már elérték a polgárháború szintjét” – mondta John Allen, a független konzervatív katolikus magazin, a Crux (Kereszt) főszerkesztője.
A bostoni újságíró podcast adásában azt állította, hogy XVI. Benedek szilveszter napján történt halála óta – egyelőre még éppen csak a felszín alatt – „egy cunami kezd kibontakozni, amelyet a sorra megjelenő könyvek képviselnek”.
A formálódó „polgárháború” tétje a katolikus egyház jövője. Mint arról két héttel ezelőtt beszámoltunk, vannak, akik nyíltan elutasítják a jelenlegi egyházfőt, mint Viganò érsek, volt vatikáni nuncius, aki egyenesen „antipápának” nevezi Ferencet, és kiáltványban szólította fel a „világ nemzeteit”, hogy álljanak ellen a „globális puccsnak”. (Hetek, 2023. február 3.) Mások ennél óvatosabban fogalmaznak, de világossá teszik, hogy szeretnék eltávolítani Ferenc pápát a katolikus egyház éléről.
Fékek és ellensúlyok nélkül: Miért kellenek korlátok a „jó embereknek” is?
A szubjektív hangulatok és a racionális érvek hiánya rossz tanácsadó az államszervezet átalakításánál »
A Pride titkolt eredete
A melegmozgalom programját évtizedekkel ezelőtt megírták »
Pergamon ősi titka és Európa sorsa
Hogyan került a „Sátán oltára” Berlinbe? »