A nyilatkozatban Viganò konkrét lépéseket is megfogalmaz, amelyeket szerinte a létrehozandó „antiglobalista összefogásnak” kezdeményeznie kellene. A pontok megfogalmazása arra utal, hogy a katolikus vezető részletesen tanulmányozta a globalista elit nagyszabású társadalmi programjait éppúgy, mint a közösségi civil ellenállás vezető ideológusainak munkáit, és ezekkel szemben alakította ki álláspontját.
„Két éve egy globális államcsínynek vagyunk a szemtanúi, melyben a pénzügyi és ideológiai elitnek sikerült átvenni az irányítást a nemzeti kormányzatok, köz- és magánintézmények, a média, az igazságszolgáltatás, valamint a politikai és vallási vezetők felett. Mindegyik kivétel nélkül elkötelezte magát az új urak szolgálatára, akik hatalmat, pénzt és társadalmi rangot garantálnak bűntársaiknak” – így kezdte a YouTube-on közzétett felhívását Viganò, és emlékeztetett arra, hogy alapvető jogainkat, amelyeket ezidáig felbecsülhetetlen értéknek tekintettünk, „most lábbal tiporják, valamilyen szükséghelyzet ürügyén”.
A vészhelyzetek az érvek szerint csak ürügyként szolgálnak, lehet ilyen hivatkozás egészségügyi szükséghelyzet, mint a Covid-időszakban, vagy háború, illetve más globális krízis. Viganò úgy véli, hogy ez „a globális puccs megfosztotta a polgárokat a védekezés minden lehetőségétől. A tudomány, a törvényhozó, a végrehajtó és az igazságszolgáltató hatalom mind bűntársak a törvények, az igazságszolgáltatás és saját létjogosultságuk megsértésében. Egy globális puccsról van szó, mert ez a polgárok elleni bűnös támadás kiterjed az egész világra, néhány nagyon ritka kivétellel.”