Az évszázadok során gyakran megtörtént, hogy nagy birodalmak rátámadtak más országokra, hogy területeket hódítsanak és alávetettségbe kényszerítsék a megtámadott államot. Számos birodalmi vezető durva, fenyegető hangnemet szeretett alkalmazni, már csak azért is, hogy rá tudja kényszeríteni akaratát a célkeresztbe helyezett országra.
Ilyen stílust használt például Batu kán, a Mongol Birodalom uralkodója, amikor Közép-Európa elleni hadjáratát megelőzően levélben szólította fel IV. Béla magyar királyt a teljes behódolásra.
A megtámadott országok az eltiprással fenyegető túlerő miatt igyekeztek külső hatalmak támogatását megszerezni. Így tett az említett IV. Béla is, aki segítségkérő leveleket küldött a korabeli Európa három legnagyobb hatalmú urának, a német királynak, a francia királynak és a római pápának. Fő érvként azt hozta fel, hogy Magyarország sikeres védelme egyben az egész keresztény világ megvédelmezését szolgálja, mert a tatárok nemcsak Magyarországot, hanem egész Európát uralmuk alá akarják hajtani.