hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Top 10 + 1 felfedezés 2020 óta a bibliai régészetben
A kövek és a barlangok kiáltanak
Top 10 + 1 felfedezés 2020 óta a bibliai régészetben

A jeruzsálemi Dávid Városában zajló ásatások folyamatosan újdonságokkal szolgálnak. Most itt – egy korábban parkolónak használt területen – találták meg a 2600 évvel ezelőtti babilóni ostrom nyomait, korabeli oszlopfőkkel és pecsétnyomatokkal együtt.(Fotó: Shutterstock/ Puzzlepix)

2021. 03. 25.
A világjárvány a 2020-as évben Izraelt is éppen úgy sújtotta, mint a világ többi országát. Az utazási és kijárási korlátozások természetesen a régészeti feltárásokat is érintették. E hátráltató körülmények ellenére ez a régészeti idény is viszonylag gazdag aratást könyvelhetett el, ami a bibliai szempontból fontos leleteket illeti.

A tervezett ásatások jelentős részét elhalasztották, így többnyire csupán leletmentő ásatások folytak, amelyek a kormány által finanszírozott építkezésekhez kapcsolódtak. Más leleteket az előző évben találtak meg, de 2020-ra időzítették bejelentésüket.

A 2020-as felfedezések is sok szempontból hozzájárultak a Biblia történeti hátterének jobb megértéséhez

A 2020-as lista – időrendben 

Ebben a témában is számos „top 10”-es lista kering az interneten, melyek összeállítói hangsúlyozzák, hogy mint minden ilyen lista, az ő összeállításuk is szubjektív. Néha valóban nagy különbségeket figyelhetünk meg közöttük, ami nyilván az eltérő egyéni szempontoknak tudható be. Az alábbiakban igyekeztem abból a nézőpontból szelektálni a 2020-ban publikált régészeti leleteket, hogy a bibliai kinyilatkoztatás szempontjából az egyes tárgyak mennyiben járulnak hozzá a Biblia történeti hátterének jobb megértéséhez. Ezeket a bibliai események időrendi sorrendjében fogom tárgyalni, vagyis nem egy merőben szubjektív fontossági szempontrendszer szerint. Mivel egy tízes listába szükségképpen csupán tíz lelet fér el, sajnos néhány, egyébként nem is jelentéktelen felfedezés kimaradt a felsorolásból.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!