hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Kedves Olvasó!
A pünkösdi tűz egykor és ma
Kedves Olvasó!

2022. 06. 02.
Alapos meglepetésben lehetett része a jeruzsálemi Templom külső oszlopcsarnokában összegyűlt sok ezer zarándoknak, amikor a történelem legsötétebb napja utáni ötvenedik napon azt látták, hogy a megalázó kínhalállal büntetett Mester megmaradt maroknyi tanítványa eksztázisban ünnepel.

Nem mintha a helyszíntől idegenek lettek volna a rendkívüli spirituális élmények. Amikor ezer évvel korábban Salamon fölavatta az első Templomot, a Szövetség Ládájának elhelyezése után a papok összeestek az Úr jelenlétében. Arra azonban nem volt példa, hogy egyszerű hívők „beteltek Szent Lélekkel, kezdének szólni más nyelveken, amint a Lélek adta nekik szólniuk”.

Pedig ez történt, megszületett a jeruzsálemi gyülekezet, és vele a keresztény hit, ami átformálta a világot. 

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix
(Fotó: Shutterstock / PuzzlePix)

Az eredeti pünkösdi élmény és az ezzel elérhetővé vált karizmák – a nyelveken szólás, a gyógyítás ajándéka, a prófétálás és a Szent Szellem többi megnyilvánulása – az apostolok korában központi helyen álltak a gyülekezetek életében, amint arról az Apostolok cselekedeteinek könyve és más újszövetségi írások – elsősorban Pál levelei – tanúskodnak.

Az első generáció elköltözése után sem tűnt el a pünkösdi tűz, ahogy azt az első század végén és a második század elején keletkezett írásokból tudhatjuk. Egy idő után mégis elapadni látszott a mennyei folyó, és más kijelentések kerültek előtérbe az egyházban. A karizmák azonban ekkor sem tűntek el, legfeljebb búvópatakként visszahúzódtak. Ennek a 2000 éves folyamatnak a története a mai keresztények számára is tanulságos, ezt igyekeztünk felvázolni a huszadik századi pünkösdi mozgalom előtörténetéről és gyökereiről szóló cikkünkben. 

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!