hetilap

A leírás kétségtelenül attraktív: a kész modellek felhasználásával rendkívüli informatikai ismeretek nélkül létre lehet hozni egy olyan virtuális templomot, amelyben – ha sikerül érdeklődőket vonzani – az ambiciózus igehirdető már kezdheti is a szolgálatát. Miért is ne kerülhetne be az evangélium a kiterjesztett valóságba? Hiszen ott kell hirdetni az igét, ahol az emberek vannak. Ha az utcáról és terekről az online térbe vonulnak át a tömegek, akkor oda kell utánuk menni – állítják a virtuális egyházak népszerűsítői.

Igen ám, de a bárki által elérhető virtuális valóságban – ami Mark Zuckerberg néhány hónapja közzétett több mint egyórás, lélegzetelállító prezentációja alapján sokkal közelebb van hozzánk, mintsem gondolnánk –

semmi nem garantálja, hogy a megjelenő „személyek” mögött valóságos emberek vannak.

Bárki, bármilyen identitást magára vehet, akár többet is. De vajon megtérhet-e egy ilyen avatár? A metaverzum templomaiban ráadásul nemcsak a résztvevők, hanem a lelkészek és a gyülekezetek is virtuálisak, szó szerint végtelen teret kínálva a megtévesztésre. A valóságos kezdeményezések szintén ismeretlen terepre lépnek, hiszen a metaverzum szabályait azok írják, akik ezeket a kiterjesztett valóságokat létrehozzák. Lehet-e ebben a térben szabadon prédikálni vagy akár az igehirdetés közben letilthatják a lelkészt, ha nem tartja be a „közösségi irányelveket”? 

A kereszténység eddig mindig megtalálta helyét a változó világban. De vajon így lesz-e ez az új virtuális valóságban is? Van-e szükség egyházakra egy ilyen idegen terepen? A választ mi sem tudjuk, de a kérdések feltevésében szeretnénk segíteni...