hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Innen kölcsönözte Zuckerberg a Facebook új nevét
Már 1992-ben megálmodták a Metaverzumot
Innen kölcsönözte Zuckerberg a Facebook új nevét

A Facebook kaliforniai központja előtt már az új név és logó áll.(Forrás: Wikipedia / Bob Lee)

2021. 11. 03.
Sokan keresik a választ, a Facebook alapítója miért a Meta szót választotta cége új nevének? Mark Zuckerberg szerint a jövő a „metaverzum” kiépítéséről fog szólni, ezért választották ezt. A fogalom azonban nem új, egy amerikai sci-fi-szerző már a tömeges internet előtti korban megfogalmazta sötét látomását erről a jövőről.

Hízelgő, ha az olvasók elég komolyan veszik a munkámat ahhoz, hogy saját idejüket és pénzüket is hasonló ötletek megvalósításába fektessék. Az elmúlt hetek felhajtása után a Meta bejelentése olyan érzést kelt, mintha letépnék a sebtapaszaidat.” Többek közt ezt nyilatkozta a legendás science fiction író, az amerikai Neal Stephenson a Facebook anyavállatának névváltoztatása és metaverzumos tervei kapcsán.

Pedig ebben az esetben kimondottan egy regényét vették komolyan: az 1992-ben kiadott, és már akkor hatalmas sikert jelentő Snow Crash című művét, amely magyarul is megjelent.

Az 1970-es években az amerikai sci-fi-írók egy csoportja érdekes tényre figyelt fel. A miniatürizálás és piaci logika alkalmazása miatt a korábban óriási méretű számítógépek kisebb, kompakt változatban kezdtek el megjelenni az amerikai háztartásokban. Nem nagy darabszámban fordultak elő, de a hivatásos fantasztákat megihlette a jelenség.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!