hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Kedves Olvasó!
Új időszámítás 
Kedves Olvasó!

2021. 01. 07.
A 2021-es év beköszöntével kezdetét vette egy új évtized, amely szinte minden bizonnyal még nagyobb kihívások és még komolyabb döntéshelyzetek elé állít bennünket. Az elmúlt év nehézségei ellenére a Hetek számára 2020 is bőven adott okot a hálára. 

Elindítottuk napi frissülésű hetek.hu oldalunkat, ahol azonnal be tudtunk számolni a legfontosabb történésekről, miközben a hetilap sem veszített súlyából: exkluzív interjúinkat, elemzéseinket és háttércikkeinket idén is több száz alkalommal szemlézték a konkurens portálok, lapok, rádiók és tévécsatornák. 

Minden eddiginél több tartalmat gyártottunk közösségi oldalainkra, a 2020-as évben podcast-beszélgetésekkel, videóriportokkal, élő interaktív interjúkkal próbáltunk meg tájékoztatni, segítséget és érveket nyújtani, vagy csak szórakoztatni a kedves olvasókat, követőket.

Ezúttal is fel kellett vennünk a kesztyűt világnézeti kérdésekben, a családok és magzatok védelmében indított kampányainkkal olvasóinkkal karöltve több százezer embert sikerült elérnünk, újságíróink televíziós és rádiós műsorokban is képviselték értékrendünket. 

Már most látszik, hogy erre a közös küzdelemre és munkára 2021-ben még nagyobb szükség lesz. Köszönjük olvasóink eddigi bizalmát és támogatását, tartsanak velünk idén is! 
Boldog új évet és jó egészséget kívánunk Önöknek!

Ahhoz, hogy munkánkat folytatni tudjuk, az Ön támogatására is szükségünk van. Most futó akciónkban a nyomtatott és online hetilap előfizetés mellé ajándék Hetek maszkot adunk. Részletek és a teljes nyeremény lista itt: www.hetek.hu/elofizetes

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!