hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Milliárdosok a transzmozgalom élén
Néhány év alatt elérték, amit a melegaktivisták évtizedek alatt
Milliárdosok a transzmozgalom élén

Jon Stryker amerikai milliárdos (jobbról) „férjével", Slobodan Randjelovićcsal. 500 millió dollárt adtak az alapítványukon keresztül.(Fotó: Matteo Prandoni/BFA.com)

2020. 10. 14.
Rekordsebességgel vált a transz­­ideológia a hagyományos házasság és családmodell elleni harc első számú fegyverévé. Az új propaganda megváltoztatta a melegmozgalom bevett gyakorlatát is. Legfőbb finanszírozói között pedig életvitelükben is radikális döntéseket hozó milliárdosokat találunk.

Az eredetileg a társadalom perifériáján létrejött és harsány polgárpukkasztók által elindított melegmozgalom a nyolcvanas években stratégiát váltott. A férfi homoszexuális kisebbséget megtizedelő AIDS-járvány azzal fenyegetett, hogy a közvélemény teljesen elzárkózik a deviáns szexuális magatartásformát felvállaló személyektől. Ezért jelentős tudományos és médiatámogatással elkezdték a társadalmat „érzékenyíteni”, azt sulykolva, hogy a HIV-fertőzés bárkit elérhet: nagycsaládos, monogám apákat éppúgy, mint idős asszonyokat, mert a vírust számtalan módon el lehet kapni, nem csak homoszexuális érintkezéssel. 

Valóban előfordultak nem melegeket érintő esetek, de a fertőzések 90-95 százaléka továbbra is a homoszexuális férfiakat sújtotta. 

A kampány azonban – amelyről részletesen írt Bernard Goldberg amerikai sztárműsorvezető a Bias (Elfogultság) című, magyarul is megjelent könyvében – sikeres volt, mert az emberek többé nem „gay-vírusként” tekintettek a betegségre, hanem olyan veszélyforrásként, ami minden embert fenyeget, és ezért leküzdése össztársadalmi cél. Ma már senki nem emlékszik arra, hogy az AIDS-et eredetileg GRID (Gay Related Immune Deficiency – homoszexuálisokhoz kötődő immunhiány) néven ismerték. 1982-ben a New York Times használta először a semleges tartalmú AIDS betűszót a betegségre, ami villámgyorsan elterjedt.

Tovább olvasná? Hetilap tartalmainkat előfizetést követően belépéssel eléri.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!