Az ötödik Fauda maga a sugárzó fájdalom

Főhősünk, Doron az emlékezetét veszíti, a szavakkal nem írható borzalmak csak időnként villannak. A széria kezdetén túl vagyunk a nagy csapáson… vagy mégsem. Ketten indulnak az ősi törvények szerinti bosszúra, Éli, a zsidó titkos ügynök és Salem, a beduin családapa (micsoda nevek!), kiket a veszteség a korábbinál mélyebben fűz össze; bár az „együtt lakozás” rég megvolt. Egyebek közt ezt szeretjük a sorozatban: sehol egy részrehajlás, egy nemzeti gőg, és ami főképp hiányzik (nekünk nem!) a sommás előítélet a „másikak” felé. Ám a Fauda mégsem a multikultúra, a szivárványos „egyvilág” zajos ünneplése. Aki csak egy évadot látott, tudja, hogy csakis a jellemet és a tetteket teszik mérlegre; ki mit csinál és hova tart, ez a fontos. És nem az, melyik kultúrkörből érkezel.

Csapat és család

Lehet ezt vitatni persze. Hisz a gyökerek igenis hatnak, érezzük mind, de a Fauda tudatosan kerüli a (máshol megvitatásra érdemes!) kultúrantropológiai szálakat. Annál inkább figyel Doronra és csapatára és főképp a köztük levő kapcsolatokra. A kötelék, ami őket egyben tartja, a csakis a harctéren születő testvériség. Erről mesélnek őszinte könnyek között a szintén figyelmünkre méltó Az elit alakulat (Band of Brothers) legvégén a szereplők valódi alakjai. Csupa reszketeg, szeretetre méltó öregúr; ezt a bajtársi „vérszövetséget” idézik fel. Ebből itt kapunk bőven. Rövid, soha nem túlbeszélt szavak, gyors ölelések, az egyikben egy mély megbocsátás. Fedezet a harctéri tűzben, vállon nyugvó kéz a fájdalmas temetéseken, ezek a Faudában most mind együtt vannak.

Ám a csapat mégsem egy kollektív massza. Kell a magány, az elvonulás az eldugott farmokon. Doron lovakat nevel, egy társa tetőt ácsol a terasz fölé, ez is terápiás dolog, valahogy ki kell engedni. És persze ott az „igazi” család, a feleségek folytonos rettegése, mikor jön a telefon, hogy menni kell, a pillanatnyi idillnek máris vége. S ők mégis kitartanak – többnyire – ám nem úgy, mint az állítólagos spártai asszonyok. Itt bizony viharos érzelmek törnek elő, olykor vádló és keserű szavak. Mert a hazafiság szép dolog (tényleg az!), de érte az egyéni sorsok fizetnek, mégpedig nem keveset…