hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Most vagy soha! Ilyennek láttuk a monumentális Petőfi-filmet
A Pilvax-házi fiúk
Most vagy soha! Ilyennek láttuk a monumentális Petőfi-filmet

Fotók: Fórum Hungary

2024. 03. 21.
A monumentális Most vagy soha nem tanulmányfilm. Inkább a forradalmi nap egy alternatívája, a hangulaté a főszerep. Ezt alapozza a világszínvonalú kép meg a díszlet, és hogy az emelkedő pátoszt a humor időnként lehűti. Így aztán a romantika sem olvad túl csöpögősre.

Nem kapott még magyar film ekkora elutasítást azelőtt, hogy egyáltalán látni lehetett volna. Az előzetes hírek a Most vagy soha nagy költségvetéséről, a készítők személyéről máris az állami forrásokhoz való hozzájutás kritikáját generálták a közbeszéd egy részében. Innen egy nem túl nagy lépéssel sokaknak sikerült megérkezni oda, hogy a film megnézése előtt máris erősen negatív előérzeteket eresszenek ki a kibertérbe. Nem túl elegáns ez. Tartozzék bárki bárhová, ha egyszer valamit a köz számára megalkotott, egy esélyt megérdemel. Az alábbiakban előre megfontoltan követjük azt a luxust, amit eddig is a több évtized alatt: magáról a filmről írunk, kizárólag arról.

Műfaji elődök

Ahogy jeleztük, ez a film valós alapokra építkező fiktív, többfunkciós alkotás. Az első cél felismerhetően a tartalmas időtöltés, melyhez veretes gondolatokat is csaptak. Eszköze ennek a látvány, az akció meg a humor. Ma már nehezen lehet ezek nélkül meglenni, kivéve, ha eleve rétegfilmet akarunk; be kell ezt látni. Ehhez járul az a bizonyos „pátosz”, mely kedvelt tárgya a vitriolba mártott elemzői tollaknak (billentyűzetnek), pedig valamikor nemes érzületként volt ismert.

A magunk részéről nem utasítanánk el ezt sem, ám csakis óvatosan, finoman adagolva – hogy ne legyen az emelkedett lelkiállapot egyből közröhej tárgya.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!