hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Ki volt a tragikusan korán elhunyt Rockenbauer Pál?
A természet vándora, az Országos Kéktúra atyja
Ki volt a tragikusan korán elhunyt Rockenbauer Pál?

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2024. 01. 31.
„Indulj el egy úton, s én is egy másikon…” – mondja a régi nóta, amely a Másfélmillió lépés Magyarországon főcímdalaként vált igazán ismertté. Egy beteljesületlen szerelem fülbemászó dallama ez a búsuló csángó magyaroktól, amely hordozza az országjáró sorozat alkotójának, Rockenbauer Pálnak a csonka sorsát is.

Rockenbauer Pál (1933–1987), a magyar természetfilmezés egyik apostola, kőbányai német családból jött és a nagy világutazó és felfedező, Teleki Sámuel könyvén tanult meg olvasni ötéves korában. Biológia-kémia szakon végzett 1956-ban az ELTE-n; a földrajz a hobbija volt. Humán műveltsége sok területet felölelt, kirándulás közben verseket szavalt. Szenvedélyes fotós volt, és alpinistának is kiképezte magát. Minden tudás egyesült benne, ami a természetfilmezéshez és a természettudo­mányos ismeretterjesztéshez kell. 

Az egyetemről az újonnan alakuló Magyar Televízióhoz került, és itt, első és egyetlen munkahelyén egyből felismerte a televíziózásban rejlő lehetőségeket. Nincs olyan túrázó, aki ne tudná, ki volt Rockenbauer Pál, vagy ne ismerné az általa rendezett és 1981-ben bemutatott Másfélmillió lépés Magyarországont. Minden idők legnépszerűbb tévésorozatának 14 része a természetjárás – és kimondottan a kéktúra – népszerűsítése mellett komoly szociológiai dokumentum is, hiszen bemutatja a tájban élő embert is, a megőrzött hagyományokat, a néprajzi és kulturális értékeket. A néző úgy érzi, hogy együtt gyalogol az összeszokott csapattal a kék ösvényen, és részese annak a légkör­­nek, amelyet Rockenbauer személyes kisugárzása teremtett.

A világutazó tévés mindig kiváló érzékkel szólaltatta meg egy-egy téma szakértőit; őszinteségével, nyíltságával ugyanúgy tudott közeledni a mesterségét megidéző paraszt bácsihoz, mint a terepet bemutató geológushoz, botanikushoz, akadémikushoz. Rockenbauerben mindenki partnerre találhatott, mert rendkívüli módon tisztelte az emberi értékeket és a tudást. Munkássága napjainkban talán még nagyobb hatással van a hazai természetjárásra, mint életében. Azok a dolgok, amelyekről mesélt, mindig szeretettel és komoly felkészültségről árulkodó ismeretekkel voltak átitatva, amitől nemcsak a mondanivalója vált hitelessé, de lelkesedése hallgatóságát ma is magával ragadja. 

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!