hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Hatvan éves rejtély: Miért kellett meghalnia Kennedynek?
A modern Amerika meghatározó pillanata
Hatvan éves rejtély: Miért kellett meghalnia Kennedynek?

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2023. 11. 16.
1963. november 22-én Lee Harvey Oswald lelőtte a szabad világ vezetőjét Dallasban. A hivatalos álláspont szerint legalábbis ez történt. Sokan viszont úgy vélik, a John F. Kennedy elleni merénylet minden összeesküvés őse, melyben érintett volt Kuba, az amerikai maffia, a CIA, sőt JFK alelnöke és utódja, Lyndon B. Johnson is. Mások a Kennedy családot vádolják mítoszteremtéssel. Megismerhetjük-e valaha a teljes igazságot?

Hatvan év távlatából – gondolhatnánk – mára elég információnak ki kellett volna derülnie, hogy a kirakós minden darabkáját a he­lyére tegyük. JFK meggyilkolásáról több ezer könyv és tanulmány született – ezek 90 százaléka nem fogadja el a hivatalos magyarázatot, és egy kiterjedtebb összeesküvést sejt az események mögött. Az elmúlt több mint fél évszázadban minden közvélemény-kutatás azt mutatta ki, hogy az amerikai polgárok többsége hasonlóképp vélekedik. Az elméletek közül talán az egyik legambiciózusabb szerint nem más, mint a CIA ölette meg a népszerű elnököt. Cikkünkben ennek az elméletnek eredünk a nyomába.

Megjelent a Hetek Képbehozó magazinja, címe: „Keresztünk – Nyugaton a helyzet változó”. A kiadványban európai gyülekezetvezetők, meghurcolt keresztények, ismert bibliatanítók világítanak rá arra, hogyan változott meg a hívők megítélése nyugaton. A bookazine 4990 Ft helyett 3490 Ft a hetek.hu/konyvek oldalon.

A CIA háttérhatalma

John F. Kennedy a második világháború egyik legendás alakját, Dwight D. Eisenhowert váltotta az elnöki székben. Eisenhower az európai erők ötcsillagos parancsnokaként (a legmagasabb elérhető katonai fokozat) az észak-afrikai hadműveleteket és a normandiai partraszállást tervezte meg és felügyelte. 1951 és 1952 között a NATO-hadsereg főparancsnoka volt. 1953 és 1961 között az Egyesült Államok harmincnegyedik elnökeként több fedett CIA-akciót is jóváhagyott demokratikusan választott vezetők eltávolítására. 1953-ban például Irán miniszterelnökét, Mohamed Moszadeket buktatták meg és Mohamed Reza Pahlavi sahot segítették hatalomra (Ajax-hadművelet).

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!