Bizony, ezek a mindent elözönlő, betolakodó inváziós fajok – legyenek állatok vagy növények – mára már nem csak a kertészkedők életét nehezítik meg. Gyerekkorunkban ez még nem így volt: a modern kor betolakodói ők. Távolról jött vendégek, akik egy idő után kiteszik a helyi rokonok szűrét otthonukból.
Az inváziós, özön- vagy invazív faj olyan idegenhonos faj, amely, miután sikeresen leküzdi a természetes terjedési gátakat, akadályokat (például folyók, tengerek, sivatagok), képes természetes elterjedési területén kívül megtelepedni, ezután tömegesen elszaporodik, nagy területeken elterjed, és jelentős károkat okoz.
Az invazív fajok megjelenésében valamilyen módon szerepe van az embernek. A gyalogakác például – nevével ellentétben – nem gyalog jutott el Európába, hanem az özönfajokra jellemzően, emberi közvetítéssel.
Jehezkeli: Európának fel kell ébrednie
Interjú a muszlim közösségekbe beépült oknyomozó újságíróval »
Amíg élünk, zenélünk - Beszélgetés Fenyő Miklóssal a rock and rollról
A Made in Hungária című darab 75. előadásán »
Mi lesz az NB1 legértékesebb játékosával?
Interjú Tóth Alexszel, a Fradi válogatott középpályásával »