Fotó: Shutterstock / PuzzlePix
Az mRNS-technológia ugyan Nobel-díjat kapott, az erre épülő Covid-vakcinák és azok gyártói azonban nem zárnak jó évet. Több tanulmány igazolni látszik a biztonságos használatukkal kapcsolatban régóta keringő kételyeket.
CSAK EGYÜTT TUDJUK FOLYTATNI! Az elmúlt évben a Hetek minden korábbinál élesebben állt ki az igazság mellett: legyen szó a keresztény értékek védelméről, vagy az Izrael melletti kiállásról. Fizessen elő Ön is, hogy jövőre is folytatni tudjuk ezt a munkát: hetek.hu/elofizetes
Talán az egyik legnagyobb horderejű tanulmányra a Telegraph hívta fel december 6-án a figyelmet.
Az utolsó ellenség: A holtak szellemei és az élők tisztelete
Mit mond a halálról, a gyászról, a túlvilági életről a zsidó–keresztény kinyilatkoztatás? »
Seres László: 9/11 és a „végtelen háború” mítosza
Véleménycikk »
Fékek és ellensúlyok nélkül: Miért kellenek korlátok a „jó embereknek” is?
A szubjektív hangulatok és a racionális érvek hiánya rossz tanácsadó az államszervezet átalakításánál »