A gondolatsort folytatva: a szabadidő-eltöltésünk és rekreációs tevékenységeink hatással vannak a személyiségfejlődésünkre, vagy éppen a személyiségfejlődésünk következtében változik meg az idővel való gazdálkodásunk? A téma hatalmas, rengeteg szakirodalom született már a kikutatására, így a cikk – a terjedelmi korlátok miatt is – csupán egy együttgondolkodást tesz lehetővé az időgazdálkodás mentálhigiénés szempontjai mentén, a teljesség igénye nélkül.
Ahány ember, szinte annyi asszociációs kép létezik a múló időről. Valaki a sivatag megszámlálhatatlan mennyiségű homokjának látja magában az időt alkotó pillanatokat, valaki egy fék nélküli vonatnak, ami a végtelenbe rohan. Mások egy meghatározott mederben folyó víznek látják az időt, ami egy hatalmas tengerbe fut, hol sebesen, hol pedig éppen csak csordogálva. Vagyis az idő egy irányba folyik, véges és visszafordíthatatlan. Néha úgy érezzük, gyorsabban telik, néha pedig vánszorog, és mégis, mindentől függetlenül az egy óra mindenki számára 60 perc.
Herakleitosz az idő másik dimenziójáról gondolkodott, az idő keretében zajló létről és lehetőségről azt mondta: „Egyetlen ember sem léphet kétszer ugyanabba a folyóba, mert az már nem ugyanaz a folyó, és ő már nem ugyanaz az ember.” A lehetőség nem jön vissza többé; ami egyszer adott volt, holnap már nem biztos, hogy újra megadatik.
2022.09.23. (XXVI/38)
