„A családunk szétszakadt, és három hete teljesen megszűnt köztünk a kapcsolat. Az utolsó információm az, hogy édesapám szakaszvezetőként az ENSZ egyik nemzetközi békefenntartó egysége, a MINUSCA erőivel közösen járőrözik éjjelente, beszivárgott terroristák után kutatva. Öcséim valahol az erdőben bujdosnak, nevelőanyám és a legkisebb testvérem valahol máshol. Abban reménykedem, hogy mivel rendkívül talpraesett asszony, sikerült magával elég élelmet vinnie, mert ha van is nála valamennyi készpénz, vásárolni semmit nem lehet” – mindezt Jordy Rodriguez mondta el a Heteknek, illusztrálva, hogy milyen súlyos a jelenlegi biztonsági helyzet a Közép-afrikai Köztársaságban. A Szent Pál Akadémián teológiát hallgató fiatalember családja az évek óta polgárháború sújtotta ország nyugati részén, a Kamerunhoz közeli Berberati városban él, amely a térség pénzügyi centruma és a gyémántkereskedelem jelentős központja. Január elején dzsihadisták támadása elől majdnem minden lakos a „bozótosba”, vagyis az erdőbe menekült.
„A katonáink esélytelenek a modern felszereléssel, nehézfegyverekkel rendelkező felkelőkkel szemben.
Az országunkat sújtó fegyverembargó miatt édesapámék hozzájuk képest nevetséges fegyverekkel harcolnak. A dzsihadistákkal csak az ENSZ csapatai tudják felvenni a harcot, ezért kérték a MINUSCA védelmét” – mondta Jordy, hozzátéve, hogy a felkelők a térségben zajló gyémántkereskedelemből származó bevételeik révén könnyen vásárolhatnak fegyvereket a líbiai terroristáktól.
Jehezkeli: Európának fel kell ébrednie
Interjú a muszlim közösségekbe beépült oknyomozó újságíróval »
Amíg élünk, zenélünk - Beszélgetés Fenyő Miklóssal a rock and rollról
A Made in Hungária című darab 75. előadásán »
Mi lesz az NB1 legértékesebb játékosával?
Interjú Tóth Alexszel, a Fradi válogatott középpályásával »