hetilap

Hetek hetilap vásárlás
„Azért jöhettem világra, mert a nagyapám akkor, ott meg mert szökni” - hosszas kutatással jött rá, hogy mi történt felmenőivel a holokauszt alatt
A kőbányai Pick család története
„Azért jöhettem világra, mert a nagyapám akkor, ott meg mert szökni” - hosszas kutatással jött rá, hogy mi történt felmenőivel a holokauszt alatt

Fotók: Családi archív

2024. 04. 10.
Kertész Imre író mondta azt, hogy őt a holokauszt tette zsidóvá, amivel azt fejezte ki, hogy a hazai asszimilálódott zsidóságot a vészkorszak döbbentette rá kívülállóságára. A kőbányai Pick család története megerősíti, hogy Kertész igazsága nemcsak a túlélőkre, hanem a leszármazottaikra is vonatkozik.

Érdekes, hogy az internet milyen segítség tud lenni a múltfeltárásban: 20-30 éve még keveset tudtunk arról, hogy mi történt a szeretteinkkel 1944–45-ben, leszámítva azt az egy-két mondatot, amit a túlélő nagyapámtól hallottunk. Nálunk is – mint a legtöbb családban – leginkább a hallgatás volt jellemző. Most viszont beírok egy keresőszót az interneten, és többet megtudok, mint az elődeim 70 év alatt” – mondja a negyvenes éveiben járó Péter, aki negyedik generációs leszármazottként tárta fel dédszülei és nagyszülei történetét. Levéltárak, múzeumok digitális anyagait nézte át, archívumokat böngészett, szakértőkkel levelezett, s laikusként mintegy két év alatt térképezte fel, hogy mi történhetett felmenőivel a holokauszt idején.

Ottó

A Pick családból egyedül Péter nagyapja, Ottó maradt életben. (A Pick név nagyon gyakori volt akkoriban.) Ottó 19 évesen élte túl a vészkorszakot, amiről csak annyit árult el utódainak, hogy sikerült megszöknie a bori halálmenetből, szülei Auschwitzban, két évvel idősebb bátyja pedig Buchenwaldban halt meg.

Arról Péternek nincs információja, hogy az 1985-ben elhunyt nagypapa vajon találkozott-e a bori munkaszolgálatban Radnóti Miklóssal, illetve abból a halálmenetből szökött-e meg, amelyben a költőt is elindították Magyarország, pontosabban Németország felé.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!