hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Több ezer magyar üzenete Budapestről: Izrael mellett állunk!
Több ezer magyar üzenete Budapestről: Izrael mellett állunk!

Fotó: Gerják Dániel

2023. 10. 12.
Több mint ötezer ember állt ki Izrael mellett a Hetek és a Hit Rádió által szervezett szolidaritási tüntetésen, amit kedd este tartottak a Duna-parti cipők emlékművénél. Az eseményen felszólalt többek között Yacov Hadas-Handelsman izraeli nagykövet, valamint Németh Sándor, a Hetek alapító-főszerkesztője, a Hit Gyülekezete vezető lelkésze.

Miközben Izraelt sokkolta az a barbár mészárlás, amit a palesztin terroristák elkövettek, a nyugati világot utórengésként éri, hogy a dermesztő híradások és horrorisztikus felvételek ellenére egy sor nyugat-európai és tengerentúli nagyvárosban több száz, helyenként ezernyi tüntető éltette a támadást, a tömeggyilkosokat és szidalmazta Izraelt. Miközben a Londonban, Párizsban, Berlinben és a többi városban történő zászlóégetések, utcai skandálások komoly biztonsági kockázatot jelentenek, szerencsére akadt jónéhány ellenpélda is, amelyek közül nyilván a magyarországi volt számunkra a legkedvesebb.

A Hetek és a Hit Rádió felhívására mintegy ötezer ember, köztük számos magyar keresztény gyűlt össze a Duna-parti cipők emlékműnél, hogy ott demonstrálja szolidaritását Izraellel, valamint utasítsa el a barbár mészárlást és az azt támogatókat. Elsőként Király Tamás, a Hit Rádió műsorvezetője, majd Kulifai Máté, a Hetek főszerkesztő-helyettese osztotta meg gondolatait a hallgatósággal. Király arról beszélt, hogy mennyire rövidnek tűnik 3 perc, mégis mennyi minden meg nem adtak volna csupán ennyi időért is az izraeli áldozatok, hogy láthassák még szeretteiket, egérutat nyerjenek üldözőik elől, lehetőséget kapjanak a túlélésre. Kulifai pedig arról beszélt, hogy ahogyan a Duna partján üres cipők emlékeztetnek, úgy most Izraelben is több száz pár üres cipő üzeni, még ma is szedi áldozatait a zsidókkal szembeni gyűlölet.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!