Az európai migráns- és menekültválság során elsősorban a háború és gazdasági válságokkal sújtotta közel-keleti és észak-afrikai országokból jelentős emberáradat érkezett az öreg kontinensre. A krízis 2015-ben érte el csúcspontját, bár hatásai még napjainkban is érezhetők, amelyek óriási kihívások elé állítják az európai országokat. Az Unió tagállamai közül többen is nehezen tudtak megbirkózni az érkezők hatalmas számával, de a válságnak jelentős politikai következményei is voltak, ugyanis éles viták bontakoztak ki a bevándorlási politikáról és a különböző európai nemzetek közötti tehermegosztásról. A helyzet megfeszítette az Európai Unión belüli kapcsolatokat, és az EU különféle intézkedéseket kezdeményezett a probléma kezelésére, például áthelyezési és letelepítési programok tervezésébe fogott a bevándorlók egyenletesebb elosztása érdekében. Ez utóbbi azonban a tagállamok között komoly ellentéteket generált.
A migránskvóták bevezetésére vonatkozó javaslat a frontországokra, például Görögországra és Olaszországra nehezedő migrációs nyomás kezelésére válaszul született meg. Ám a rendszer esetleges végrehajtása jelentős kihívásokkal szembesült. Több EU-tagállam, különösen Közép- és Kelet-Európában határozottan ellenezte az áthelyezési program kötelező jellegét. Azzal érveltek, hogy ez sérti szuverenitásukat, és szerintük a migránsok befogadásáról szóló döntésnek nemzeti szinten kell maradnia. E patthelyzet egészen mostanáig állt fenn, amikor is az Európai Unió belügyminiszterei jelentős reformokról állapodtak meg a június 8-án tartott luxemburgi ülésükön, amivel megnyitották az utat a migránskvóták bevezetése előtt. Az új szabályokat végül a vártnál nagyobb arányban támogatták, és csak Magyarország és Lengyelország ellenezte a végleges tervezetet, továbbá Bulgária, Csehország, Málta, Litvánia és Szlovákia tartózkodott. Az ellenzők hangsúlyozták, hogy ebben a kérdésben csak az állam- és kormányfőknek szabadna rendelkezniük a döntés jogával.
A napokban megszavazott szabályok az Új Migrációs és Menekültügyi Paktumból erednek, ami az Európai Bizottság által egy 2020 szeptemberében előterjesztett javaslat volt. A paktum egyik lényeges eleme a „kötelező szolidaritás” rendszere. E mechanizmus két lehetőséget biztosít a tagállamoknak: a bevándorlók letelepítését vagy pénzügyi kompenzációt. Az első azt jelenti, hogy az adott ország meghatározott számú menedékkérőt fogad be, míg a második esetben, ha az adott ország elutasítja a ráosztott bevándorlót, akkor körülbelül 22 ezer eurót (nagyjából 8 millió forintot) köteles befizetnie. Az áthelyezések száma évi 30 000 menedékkérő lesz, ami egyes források szerint akár 120 000-re is növekedhet. Ezzel összefüggésben a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, Rétvári Bence elmondta, hogy „bár Magyarország az európai döntések szerint nem frontország, ettől függetlenül hazánkra rótták a terhet, miszerint az összes határeljárás 28,3 százalékát a magyar hatóságoknak kell elvégeznie.
2023.06.16. (XXVII/24)
