Az Oktatási Hivatal a héten közzétette a 2021-es országos kompetenciamérés adatait. Mint ismert, országszerte évente felmérik a 6., 8. és 10. évfolyamosok szövegértési és matematikai kompetenciáit. A tavaly tavaszi mérés a pandémia utáni első vizsgálat volt, mivel 2020-ban járványügyi okokból elmaradt az esemény.
A 2021-es értékek szerint a 8. és 10. évfolyamosok teljesítménye a járvány előtti mérésekhez hasonló maradt. A 6. osztályosok eredményei – akik egyébként is rendre alulteljesítenek az országos kompetenciaméréseken – matematikából az előző 12 év átlageredményéhez képest 1,7 százalékkal, szövegértés terén pedig 0,7 százalékkal csökkentek. Az OH szerint ez az adott körülmények között jó eredménynek tekinthető.
A hivatal arra is felhívta a figyelmet, hogy az elmúlt öt mérés során csökkent a családi háttér iskolai teljesítményre gyakorolt (nemzetközi viszonylatban is régóta kirívó) hatása. Ez amiatt is figyelemre méltó adat, mert ha valamikor, akkor a járvány idején egész biztosan felértékelődött a szülői támogatás hatása. Másik pozitív fejlemény az OH szerint, hogy a településtípusonkénti teljesítménybeli különbségek tavaly nem nőttek, ami azt mutatja, hogy a járvány nem erősítette fel a (már meglévő, igen számottevő) különbségeket a községek, városok, megyei jogú városok, és a főváros között.