hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Energiaválság Európában: már népfelkeléstől tartanak
Az EU lábon lőtte magát az Oroszország elleni szankciókkal
Energiaválság Európában: már népfelkeléstől tartanak

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2022. 07. 14.
Miközben emberek tömegei élvezik a verőfényes napsütést a tavak és tengerek partján, az uniós vezetők most azon törik a fejüket, hogy miként másszanak ki abból a gödörből, amelyet lényegében saját maguknak ástak. Nehéz tél következik, ami nincs is annyira messze, mint most tűnik.

Miközben rekordszámban utaznak a magyarok nyaralni mind a Balatonra, mind külföldre, meglehetősen furcsa lehet arról beszélni, hogy vajon fűtés nélkül maradunk-e télen. A tikkasztó hőség, rendkívüli aszály, kiszáradt folyómedrek drámai hírei mellett most megjelennek az energiaválságról szóló híradások is, az európai vezetők figyelmeztetnek: csökkenteni kell a fogyasztást, különben nagy baj lehet a kontinensen.

Rendkívüli intézkedések a kormánytól

A magyar kormány sem késlekedett a lépésekkel, komoly veszélye van ugyanis annak, hogy egyrészt az orosz fél elzárja a gázcsapokat, másrészt ennek következtében olyan szinten megugrik az energiaszükséglete a nyugat-európai országoknak, hogy még azok az államok is hoppon maradhatnak, akik amúgy nem állnak rosszul egyelőre a tározóik feltöltésével. (Magyarország ezen a téren messze az uniós átlag felett teljesít.)

Azért, hogy a nem is olyan távoli téli krízisre felkészüljön az ország, a kormány egy hétlépéses intézkedéscsomagot fogadott el, amelyet vélhetően még számos további követ a helyzet függvényében.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!