hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A sötéterdő-hipotézis – Longauer László publicisztikája
Miért ideges mindenki?
A sötéterdő-hipotézis – Longauer László publicisztikája

Fotó: Shutterstock/ Puzzlepix

2021. 04. 15.
Látva a közélet eseményeit, eszembe jutottak Áder János 2017 nyarán elhangzott szavai, amikor a közbeszédünk színvonalának drámai mértékű romlásáról beszélt. Az államfő a választási kampány előtt arra figyelmeztetett, hogy a választópolgárok többsége biztosan nem akar egy kitörésre készülő vulkán tetején élni.

Több évvel ezelőtt mondta el a véleményét Áder. Ha körülnézünk, jól megfigyelhető, hogy évek óta nem változott semmi ezen a téren. Rosszul mondom: változott, sokkal rosszabb lett. A vulkán azóta kitört. Itt vagyunk egy forró lávafolyam mellett, kőzápor hull ránk, minden jel arra mutat, hogy a közbeszéd romlása folytatódni fog. Úgy tűnik, hogy a járvány sem kijózanítólag hatott, hanem inkább elmélyült a baj. Mik ennek a mélyebben fekvő okai? Persze, mindenki beszéljen szebben és tisztelje a másik embert, rendben. Sokan igyekeznek is, mégis nehezen megy. Miért? Mások már nem igyekeznek, hanem lőnek, ahogy a csövön kifér. Ebben a cikkben a háttérben lévő okokra koncentrálok, nem az egyéni morális kívánalmakra. Egyszerűbben fogalmazva:

miért olyan ideges mindenki? 

A hétköznapi életben is a beszéd legtöbbször akkor durvul el, amikor valamilyen okból nő a résztvevők közötti feszültség. Azaz a feszültség növekedésével egyenesen arányosan romlik a kommunikációs színvonal.  Pici ok is gerjeszthet nagy feszültséget, ám ilyenkor a megoldás is könnyebb. A médiában a klikkvadászat is hoz létre feszültséget, de ebben az esetben is viszonylag gyors megoldás születhet, ha utánanézünk a tényeknek. A félreértések miatt keletkező feszültség is oldható a félreértés tisztázásával.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!