hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Greenspan, az élő legenda
Távozik a Fed elnöke

2005. 11. 08.
Az Egyesült Államok gazdaságának nagypapája, sokak szerint a megmentője: Alan Greenspan a Federal Reserve Board (Fed) elnökeként 1987 óta négy amerikai elnököt szolgált ki. 



Greenspan. Szigorúan szemmel tartotta a pénzügyeket Fotó: Reuters

Greenspan 1926-ban született New Yorkban. Gyermekkorát beárnyékolta a gazdasági világválság, ezért egész életében azon munkálkodott, hogy soha többé ne következzen be "nagy depresszió". Greenspan érdeme, hogy az elmúlt 20 évben sikerült a csúcson tartania az amerikai gazdaságot, amit pedig számos válság fenyegetett. Ő maga viszont azt állítja, nem ő, hanem az úgynevezett "új gazdaság" megjelenése mentette meg az amerikai gazdaságot. 

A nyolcvanas évek végén az amerikai gazdaság kifulladt a hagyományos ágazatokban – autógyártás, nehézipar, textilipar – kiszolgáltatottá vált, ugyanis szinte minden terméket Kínában vagy más távol-keleti országokban kezdtek gyártani. 

Éppen a legjobbkor jelent meg az információtechnológia, a hardver- és a szoftveripar, ami újra az egekbe emelte az USA gazdaságát. Ekkor futott fel a Microsoft, a Dell, a Hewlett Packard, és erősödött meg az addig is domináns IBM. Greenspan érdeme, hogy felismerte a lehetőséget, teret és pénzt adott az "új gazdaságnak": a számítógépek, később pedig az internet elterjedéséből az USA profitált a legtöbbet világméretekben, és ezáltal megmaradt hegemón helyzete a világgazdaságban. 

Az Európai Unió törekvése a vezető szerep átvételére az eurózóna megalkotása ellenére rendre kudarcot vallott az utóbbi tíz évben. Greenspan a Fed elnökeként az az ember, aki húsz éven át a legtöbbet tehetett a Wall Street, az amerikai tőzsde, az amerikai gazdaság és ezáltal a világgazdaság stabilitásáért. Ha Amerika tüsszent, a világ megfázik – tartja a mondás. A Wall Street egy nyugtalan napját a budapesti tőzsde is megsínyli, ha viszont száguld a New York-i pénzpiac, várhatóan a pesti brókereknek is jó napjuk lesz. 

A Fed a kamatlábak mozgatásával a gazdasági egyensúly kötéltáncosa, és Greenspan mesteri módon játszott a kezében lévő gazdasági eszközökkel. A független Fed irányítása alatt szorosan együttműködött a Fehér Házzal, akár demokrata, akár republikánus kormányzás idején, és ez jó hatással volt az egész gazdaságra nézve. Ronald Reagan, George Bush, Bill Clinton és George W. Bush egyaránt elégedettek voltak Greenspan munkájával. 

Hajlott kora ellenére a leköszönő Fed-elnök rendkívül dinamikus személyiség, fiatal teniszpartnerei még néhány évvel ezelőtt is panaszkodtak, hogy nehezen tudnak lépést tartani az "öreggel". Utódja, az 51 éves közgazdász professzor, Ben Bernanke nem lesz könny? helyzetben. 

Federal Reserve System, röviden Fed: Szövetségi Tartalék Rendszer. Az Egyesült Államok Kongresszusa alapította meg washingtoni székhellyel 1913-ban azzal a céllal, hogy ellássa a központi bank szerepét. A washingtoni Federal Reserve Board az USA területén 12 Szövetségi Tartalék Bank (Federal Reserve Bank) működését szabályozza. A Fed független kormányzati szerv, amely az amerikai Kongresszusnak tartozik felelősséggel. 

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!