hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A jelen képzőművészetének ünnepe

2013. 10. 10.
Korunk arca

A jelen képzőművészetének ünnepére készül a hétvégén Hódmező-vásárhely. Immár hat évtizedes hagyomány, hogy október első vasárnapján megnyílik a Vásárhelyi Őszi Tárlat, amely nemcsak történelmi múltja, sokkal inkább a kiállított művek kvalitása és a kortárs művészeti palettán elfoglalt helye miatt érdemes a megtekintésre. Sehol máshol nincs rá példa az országban – de Európában is csupán néhány helyen, mint a Velencei Biennále –, hogy hatvan éve folyamatosan meg tudják szervezni a kortárs alkotók seregszemléjét.

A tárlatra rekordszámú, 768 alkotás érkezett, közülük 194 művész 262 alkotását válogatta be a zsűri. Ahogy Pogány Gábor művészettörténész, a tárlat kurátora fogalmazott: „A Vásárhelyi Őszi Tárlat ma már a legjelentősebb kortárs magyar képzőművészeti kiállítás. Tíz esztendeje lényegében itt történik meg a kortárs művészet »kvalifikációja«, az alkotók itt mérhetik le, hol állnak a hazai mezőnyben.”

Patay László festőművész negyedszázaddal ezelőtt öntötte szavakba a tárlat máig ható koncepcióját: „A »vásárhelyiség«” eszmei egység, művészi-világnézeti állásfoglalás. Már régen nem Hódmező-vásárhelyről van szó csupán. A mai magyarországi ábrázoló művészetnek központjáról van szó…”

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!