hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Folytassa, Matthäus
Döntésre várva

2005. 09. 20.
Bár a szurkolók már "döntöttek", a Magyar Labdarúgó Szövetség azonban még nem, így nem tudni, marad-e Lothar Matthäus a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya. A kérdés megválaszolására október elejéig kell várni, ekkor ül össze az MLSZ elnöksége, hogy szavazzon a német szakvezető jövőjéről.



Hrutka János, Szalay László, Lothar Matthäus. Velük vagy nélkülük? Fotó: Holczer Péter

A kitűzött célt, vagyis a válogatott világbajnokságra való kijutását nem sikerült ugyan elérnie, Lothar Matthäus mégis némi pezsgést hozott a honi labdarúgás állóvizébe. A legjelentősebb változást talán a játékosok mentalitásában sikerült elérnie: jó volt látni, hogy a svédek elleni selejtező mérkőzésen profi hozzáállással küzdöttek Geráék. Nem véletlen, hogy Matthäus úgy fogalmazott, ennyi vetés után az aratásban is szeretne szerepet vállalni – nyilván érzi, hogy ebben a csapatban még több is van. Mint mondta, szívesen folytatná a magyar kispadon, és ennek a játékosok mellett már a korábban – érthető módon – meglehetősen szkeptikus szurkolók is örülnének, legalábbis az internetes felmérések szerint. A döntés azonban a szakma kezében van, az MLSZ – Matthäus kérésével összhangban – várhatóan még a hátralevő két selejtező előtt szavaz a szövetségi kapitány jövőjét illetően. A tizennégy tagú testületen belül eddig öten – köztük dr. Bozóky Imre elnök és dr. Mezei György alelnök – nyilatkoztak úgy, hogy támogatni fogják a német szakembert. Többen nem szólaltak meg a témában, és vannak olyanok is, akik közelebbről szemügyre vennék a kapitány szerződését, mielőtt döntenek. Megint más vélemények szerint a honi szövetség vezetése azért "kapaszkodik" Matthäusba, hogy elterelje a figyelmet a magyar futball komolyabb problémáiról…

Mindenesetre a kapitány szeretné, ha minél korábban "eldőlne a sorsa". Szerinte amennyiben az MLSZ másik szakvezetőre bízná a válogatott irányítását, akkor a hátralévő két selejtezőn, Bulgária és Horvátország ellen már az új kapitánynak kellene a kispadon ülnie, hogy megkezdhesse a csapat építését a 2008-as Európa-bajnoki selejtezőkre.

Matthäus meccsei

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected] - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!