Brown ezredes: A hadsereg valós helyzetekre épít
Fotók: S.
L.
– Mióta vannak Magyarországon, és hogy érzik magukat nálunk?
Brown ezredes:
– A kérdés nem releváns. Nem lényeges az, hogy mikor jöttem
Magyarországra, hanem az a fontos, hogy küldetéssel jöttem, egy feladat elvégzése érdekében
rendeltek ide. Hogy tetszik-e? Az érzéseimnek ehhez semmi köze.
Caldwell őrnagy:
– Vendégek vagyunk az Önök országában, és nagyon jól érezzük
magunkat. Amennyire csak tehetjük, igyekszünk megismerni a kultúrájukat. Azt hiszem,
hogy minden katona nevében mondhatom: annak ellenére, hogy a családunktól távol
vagyunk, nagy élmény számunkra Magyarország.
Szerintem a magyar emberek egyszerűen fantasztikusak, de komolyan! Barátságosak, segítőkészek.
Később mint turista, szívesen visszajönnék látogatóba is.
– Volt-e valamilyen kellemetlen élményben is részük ebben az országban?
Brown ezredes:
– Megrázó élményre nem emlékszem. Különbségek persze vannak, de ez
természetes: mások itt a szokások, távolságok, méretek, mértékegységek. Még a
KRESZ-szabályok is különböznek némiképp.
Wade ezredes:
– A magam részéről kiemelkedőnek tartom a magyar képzőművészetet.
Az épületek, az építészet a hit és a vallás fejlődéséről is tanúbizonyságot
tesznek. Úgy látom, hogy a vallás egy megújuláson megy keresztül, és ez nagyon
izgalmas! Mindig is érdekelni fog az, hogy Magyarországon hogyan alakulnak a dolgok mind
a társadalomban, mind a hit területén.
– Magyarországon nem gyakori, hogy hölgyek katonának álljanak be, ráadásul
ilyen magas beosztást érjenek el, mint Ön, Brown ezredes. Elmondaná nekünk, hogyan
lett Önből katona, illetve másod számú vezető ezen a bázison?
Brown ezredes:
– Azért léptem be a hadseregbe, hogy szolgáljam az országomat, hogy
megtegyem, ami tőlem telik. Ami pedig az ezredesi rangot illeti: végigmentem a ranglétrán.
Kijártam az iskolát, részt vettem a kiképzéseken és az egyes küldetéseken. A
tartalékos és az aktív állományban lévő katonák között az előmenetel gyorsasága
különbözik. Nekem – mint tartalékosnak – ennek a rangnak az elérése húsz évembe
tellett.
– Jelentett-e bármiféle hátrányt az Ön előmenetelében az a tény, hogy
Ön a "gyengébb nemet" képviseli?
Brown ezredes:
– Semmiféle hátrányt nem jelentett. Az amerikai demokrácia egyik
alappillére, hogy az egyén előremenetele mindenekelőtt saját teljesítményétől függ,
nem pedig attól, hogy melyik nemhez tartozik, milyen vallású vagy milyen a világnézete.
Ez az alapelv a hadseregben is érvényesül. Hogyha az ember elvégzi a feladatát, és
eleget tesz a feltételeknek, akkor előbbre tud jutni.
– A Ryan közlegény megmentése cím? alkotás nemcsak több Oscar-díjban részesült,
hanem a rendező és főszereplő az amerikai hadsereg kitüntetését is elnyerte. A
filmben megfogalmazott morális kérdések: hit, hazaszeretet, hősiesség hogyan jelennek
meg az amerikai hadseregben a mai körülmények között?
Brown ezredes:
– Az említett film egy Hollywoodban készített produkció. A hadsereg
nem a filmekre alapozza a működését, hanem a valós helyzetekre épít. A hit,
hazaszeretet, hősiesség kérdéskörre válaszolva azt tudom mondani: hiszek Istenben.
Mindent megteszek annak érdekében, hogy a legjobb képességeim szerint szolgáljak azon
a helyen, ahova a hadsereg küld. Emellett a hitemet itt ugyanúgy gyakorlom, mint otthon.
– Mondják, mik a tapasztalataik: másképp harcol egy hívő katona, mint egy
nem hívő? Milyen különbséggel bírnak? Olvasóink egy része hívő ember, ezért
tartjuk fontosnak ezt a kérdést.
Brown ezredes:
– Nem vezetünk nyilvántartást arról, hogy ki milyen felekezethez
tartozik – ez egyáltalán nem téma a katonaságnál. A hadseregben van bíró a jogi kérdések
megoldására, orvos az egészségügyi feladatok elvégzésére, és van tábori lelkészség
a lelkigondozás ellátására. Más és más a feladatunk, amit én csinálok az teljesen
különbözik attól, mint amit a tábori lelkész tesz, de egy cél érdekében tevékenykedünk.
Caldwell őrnagy:
– Az Egyesült Államok hadserege egyáltalán nem tesz különbséget
katona és katona között aszerint, hogy milyen a vallásuk. Legyenek bár muszlimok,
katolikusok, metodisták, izraeliták, protestánsok, baptisták, pünkösdi-karizmatikusok
stb., a tábori lelkészség feladata, hogy a lehető legtöbb ilyen csoport felé szolgáljon.
Nekünk végeredményben az a fontos, hogy a katonákat fizikailag és lelkileg egyaránt
felkészítve küldjük bevetésre. A felekezeti hovatartozás sem hátrányt, sem előnyt
nem jelenthet ebben.
– Mi a helyzet akkor, hogyha egy felekezetből csupán egyetlen katona igényli
egy lelkész szolgálatát? Az ő számára is egy külön embert biztosítanak?
Wade ezredes:
– Lehetőségeink szerint mindent megteszünk a felmerült igények kielégítése
érdekében. Van például néhány mormon vallású is közöttünk, akiknek ugyan külön
tábori lelkészt biztosítani nem tudunk, de rendszeresen elvisszük őket a hadsereg költségén
egy pécsi mormon istentiszteletre.
A tábori lelkészség minden hit számára megadja a lehetőséget az önkifejezésre. Ha
megnézik a kápolnánkat, egyetlen tárgy sem utal a római katolicizmusra vagy az iszlámra.
Ha például egy iszlám csoport szeretne itt istentiszteletet tartani, azokat a tárgyakat
is kivinnénk, amelyeken a kereszt mint szimbólum szerepel. Az amerikai tábori lelkészség
1775 óta létezik. A tábori lelkészeket az elsők között vezénylik a frontvonalra,
ezért gyakran az életüket áldozzák – a vietnami háborúban például három tábori
lelkészünk halt meg.
1999. 11. 27. (III/47)
