Nyugati keresztények meg-megújuló lendülettel igyekeznek nyomást gyakorolni saját országaik törvényhozóira annak érdekében, hogy fellépjenek az Iránban mindenféle ürüggyel bebörtönzött keresztények szabadon bocsátása érdekében. A ritkán kiszivárgó hírek szerint ugyanis az elfogott keresztények a vallatás során szerzett súlyos sérülések, – akár belső vérzés – esetén sem kapnak orvosi ellátást, és több esetben koholt vádak alapján rónak ki rájuk halálbüntetést. Az egyik ilyen elítélt Szaid Abedini pásztor, akinek a felesége gyermekeikkel az Egyesült Államokba tudott menekülni, ám ő még mindig a hírhedt iráni Evin börtönben raboskodik, ítélete szerint még további hét évig – családjával sem tarthatja a kapcsolatot. Felesége, Naghmeh Abedini az iráni elnök New York-i sajtótájékoztatója közben adta át levelét Haszan Rohani személyzete egyik tagjának – az ENSZ közgyűlésre Amerikába érkezett iráni elnök ugyanis ugyanabban a szállodában szállt meg, mint Naghmeh.
Rohani hatalomra kerülésével sem sokat változott a helyzet – sem Abedini, sem az iráni keresztények számára általában. Abedininek, aki nem mellesleg amerikai állampolgár, a döntés szerint le kell töltenie a büntetését, még úgy is, hogy Barack Obama amerikai elnök is felszólalt az érdekében. Az utóbbi napokban azonban felcsillant a remény, hogy Rohani mégis nyitott a tárgyalásokra: Christiane Amanpour, a CNN riportere Szaidról és egy másik, a CIA számára végzett kémkedés vádjával fogva tartott amerikai állampolgár, Amir Hekmati szabadon engedéséről kérdezte az elnököt New York-i tartózkodása során. Rohani válaszában arra hivatkozott, hogy nem avatkozhat be az igazságszolgáltatás folyamatába, de nem zárkózott el a fogolycsere lehetőségétől – azaz a nyugaton joggal bebörtönzött terroristagyanús személyek szabadlábra helyezése fejében esetleg hajlandóak lennének kiadni az iráni-amerikai pásztort, és a másik amerikai foglyot, Amir Hekmatit is. Egyelőre azonban konkrét lépésekre nem került sor a kérdésben.
2012 januárjában, amikor elfogadták az új büntető törvénykönyvet Iránban, a felületes szemlélő számára úgy tűnhetett, hogy átmeneti enyhülés következett be. A törvénykönyv már nem tartalmazza közvetlenül a halálbüntetést a „hitehagyottak” számára, ám valós változás mégsem történt. A halálbüntetést ugyanis más indokkal ugyanolyan könnyen ki lehet róni a muzulmán hitről áttért személyekre, mint korábban. Sőt, a 2013-ban a keresztényüldözésről megjelent Persecuted – The Global Assault on Christians (Üldözöttek – A keresztények elleni globális támadás) című könyv kutatásai alapján a törvény szövege a következőket tartalmazza: „A bíró köteles minden erőfeszítést megtenni, hogy megtalálja a megfelelő büntetést az elfogadott törvényszövegben. Ha ez nem sikerül, akkor olyan ítéletet kell hirdetnie, amely megfelel a hatályos iszlám forrásoknak és fatváknak. ... A bíró nem hivatkozhat a hatályos törvények hiányosságára, ellentmondásaira, rövidségére, hogy ez által tagadja meg a büntetés kiszabását.” Eszerint tehát ha a bíró úgy gondolja, hogy valaki például illegálisan imádkozik a saját otthonában (amit egyébként rendszeresen ürügyként használnak keresztények bebörtönzésére), akkor is a legsúlyosabb büntetést kell kirónia, ha ehhez éppen nem létezik vagy nem kielégítő a hatályos jogszabály.
A büntetések alapját a Korán adja, de ahol nem tartalmaz rendelkezéseket, ott a vallási vezetők fatvákkal egészítik ki a „hiányosságokat” – ezek alapján ítélték el például Joszéf Nadarkhani pásztort is, aki 2012 végén szabadult, de a mai napig nincs biztonságban az iráni „igazságosztó halálosztagok” miatt, akiket az sem akadályoz meg az ítélet végrehajtásában, ha az elítélt külföldre menekül. Nadarkhani legnagyobb bűne az volt, hogy hátat fordított az iszlámnak, amelyet egyébként sosem gyakorolt – muzulmán hitének egyetlen bizonyítéka a hatóságok előtt az volt, hogy a szülei muzulmánok. Az ürügyek között, amelyekkel gond nélkül halálra lehet ítélni bárkit, szerepel például az isten ellenségeivel való barátkozás, isten elleni hadakozás, eltérés egy vallási dogmától, az iszlám megsértése, vagy akár a pluralizmus népszerűsítése.
Aki egyszer bekerül a gépezetbe, a legtöbb esetben azonnal elhagyja Iránt, ahogy sikerül szabadlábra kerülnie. A keresztényeket ugyanis csak feltételesen helyezik szabadlábra, ami azt jelenti, hogy ha a hatóságok úgy döntenek, azonnal visszaránthatják őket a börtönbe. Az iráni alkotmány elismer ugyan a muzulmán hittől eltérő vallásokat, ám azok mind alacsonyabb rendűnek számítanak, mint a muszlim hit. Amennyiben egy hívő muzulmán azt látja, hogy egy más vallás híve megszegi a Koránban és a vallási vezetők által kiadott fatvákban szereplő szabályokat, akár ő maga is végrehajthatja a büntetést ezeken az embereken.
A jogvédők szerint nagyon fontos, hogy a nyugati keresztények ne hagyják abba a közbenjárást az üldözöttekért, se politikai, se szellemi szinten. Mivel azonban a nyugati kormányok elsősorban az iráni atomprogrammal kapcsolatos tárgyalásokkal vannak elfoglalva, amelyeknek sikerét nem kockáztatják néhány kereszténnyel kapcsolatos igényekkel, ezért a jogvédők szerint az Iránban élő hívők számára a jövő továbbra sem tartogat megkönnyebbülést.
Pogromok Egyiptomban
2013. 10. 11. (XVII/41)
