A francia elnök népszerűségi mutatójának folyamatos esését figyelve sokan
arra számítottak, hogy a hétvégi választásokon protesztszavazásra kerül majd sor
– ez volt a szocialista kampány egyik fő eleme –, ez azonban nem történt meg. A
várakozásoknak megfelelően a jobboldal valóban elveszítette a választást, de
közel 45,5 százalékos országos eredménye a baloldal 47 százalékával szemben nem
nevezhető súlyos vereségnek.
Pedig a kampány nemigen akart sikerülni a jobboldalnak, köszönhetően a francia
elnök egyre vészesebb népszerűtlenségének és néhány malőrnek. Nicolas Sarkozy
népszerűségi mutatója ugyanis a tavaly júniusi 63 százalékról 37 százalék
körülire csökkent, megközelítve Francois Miterrand-nak – a közelmúlt
legnépszerűbb elnökének – 31 százalékos mélypontját, de még mindig távol maradva
Jacques Chirac 2006 júliusában mért 16 százalékos „népszerűségétől”. A francia
elnök népszerűtlensége elsősorban nem politikájában, hanem magánéletének – a
médiában gazdagon ismertetett – fordulataiban keresendő.
Valószínűleg az egyre növekvő elutasítottság miatti feszültségnek is betudható,
hogy mindössze két héttel a választás előtt Sarkozy a kamerák előtt
gorombáskodott a párizsi Mezőgazdasági Vásár egyik látogatójával. A férfi
ugyanis elutasította a francia elnök kézfogását („nem akarom bemocskolni a
kezem” megjegyzéssel), amire az elnök nyersen visszaszólt, mondván, hogy „akkor
tűnj el, te nyomorult barom”. Az esetről készült videofelvételt egy nap alatt
több mint egymillió ember nézte meg az interneten. A kedélyeket tovább borzolta
az elnök nagyobbik fiának politikai akciója, amellyel Neuilly sur Sein-ben –
Sarkozy itt volt hosszú ideig polgármester – megfúrta a jobboldal által már
kijelölt polgármester-jelöltet, mivel az Cecília Sarkozy, az elnök korábbi
felesége emberének számított. A jobboldal számára ugyancsak rosszul jött a
finisben Sarkozy kabinetfőnökének, Emmanuelle Mignonnak egy bulvárlapban
megjelent interjúja, amelyben a párt egyházpolitikai irányvonalával ellentétben
azt állította, hogy Franciaországban nincs szektaügy, és a parlament ezzel
foglalkozó bizottságának jelentései teljesen feleslegesek.
Mindez témát és támadási felületet kínált a baloldalnak, amit Segolène Royal
korábbi szocialista elnökjelölt igyekezett is kihasználni. A vallási kérdések
megvitatása során ugyanis Franciaországban (is) nagyon könnyedén hiszterizálódik
a hangulat. A téma tárgyalása éppen ezért nem érdeke a kormánynak, függetlenül
attól, hogy Emmanuelle Mignon megállapítása teljes mértékben megfelelt a
valóságnak. Valószínű, hogy a választási harcok végével a kormány mégis
napirendre tűzi a vallási törvény megváltoztatását, ami nagy változást hozhat a
társadalomban. A vallások és az állam szerepét szabályozó törvény ugyanis még
1905-ből való, és mindössze három vallást (katolikus, protestáns, izraelita)
ismer el, ez pedig egyre inkább tarthatatlan. A Nicolas Sarkozy által vezetett
belügyminisztérium közel két éve olyan jelentést készített, amely egyháznak
ismerné el a Jehova Tanúi felekezetet, ez pedig jelentős elmozdulás a sokak
által „szent tehénnek” nevezett 1905-ös vallási törvényhez képest.
2008. 03. 14. (XII/11)
