hetilap

Hetek hetilap vásárlás

2008. 03. 14. (XII/11) Lapszám

Tartalom ajánló

Külföld

Banánhéjak sorozatban

Úgy tűnik, hogy Nicolas Sarkozy megúszta a francia önkormányzati választásokat, amelyeken a jobboldal jelentősen gyengébben szerepelt, mint 2001-ben. A vártnál azonban mindenképpen jobb eredményt értek el, országos szinten mindössze 2 százalékkal maradtak le a baloldaltól.

Élniük kellett volna

A nyolc meggyilkolt izraeli fiatal rokonai és barátai szerint valamennyien szenvedélyesen rajongtak a Tóráért, és legfőbb vágyuk volt, hogy másokon segítsenek.

Vérfürdő a Jesivában

Miközben a Hamasz Gázából már Askelont is eléri rakétáival, egy kelet-jeruzsálemi palesztin terrorista Jeruzsálemben rendezett vérfürdőt. A nyolc diák meggyilkolása örömünnepet okozott a radikális palesztinok között. A merénylet után a nyugati sajtó nagyobb figyelmet tanúsított a palesztin kommentárok, mint a „szélsőséges telepesek iskolájában” lelőtt áldozatok személye iránt.

Tovább menetel Obama

Hillary Clinton múlt héten aratott győzelmei továbbra sem törték meg Barack Obama lendületét, aki a hétvégén Wyomingban, kedden Mississippiben is győzött. Ennek ellenére a Clinton házaspár részéről megfogalmazódott az elképzelés: a demokrata párt óriási előnnyel indulna, ha Clinton mellett Obama lenne az alelnökjelölt. Az illinoisi szenátor nevetségesnek véli a felvetést, hiszen minden szempont szerint ő vezet a volt first lady előtt.

Lebukott a halálkufár

Néhány esztendeje világszerte nagy sikert aratott a Lord of War (nálunk A fegyvernepper) címmel játszott amerikai film, amelyben Nicolas Cage egy egészen nagystílű nemzetközi fegyverkereskedőt alakított. Azt mondják, ezt a figurát arról az orosz Viktor Butról mintázták, akit már hosszabb ideje köröz az Interpol, s aki ellen legalább három állam hatóságai adtak ki körözést. A legkeresettebb bűnözők listáján szereplő férfit a múlt héten a thaiföldi fővárosban, Bangkokban őrizetbe vették.

Belföld

Az utolsó figyelmeztetés?

Eksztázis a Fideszben, letargia az MSZP-ben, veszekedés az SZDSZ-ben. A népszavazás nyomán Orbán megerősödött, Gyurcsány még tartja magát, Kóka helyzete egyre tarthatatlanabb.

Gárda Oszolj?

Markó utca 25., Fővárosi Bíróság. Az utca túloldalán százötven gárdista ázik a tavaszi esőben. Ha nem tudnánk, hogy ők a magyar újnyilasság megtestesítői, azt is hihetnénk, hogy világháborús filmforgatás közepébe csöppentünk.

A gárdán véreznek el?

Három alapító tag lépett ki hétfőn a Jobbikból. Kovács Dávid, Nagy Ervin és Fári Márton úgy fogalmazott, „elhatározásunk szorosan összefügg azzal az általunk zsákutcának ítélt, épp ezért járni nem kívánt politikai úttal, amelyre a Jobbik a Magyar Gárda megalakításával lépett”. Mint korábbi főnökük mondja: a párt nélkülük is tovább készül a parlamentbe.

Ítélet a kazettaügyben

Hivatali befolyással való üzérkedés miatt felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a Fővárosi Bíróság az úgynevezett kazettaügy három vádlottját.

A hét eseményei

Vadonatúj kordonok érkeztek Több mint 200 darab új kordon érkezett a napokban a rendőrséghez. Az új vasrácsokat a Budapesti Rendőr-főkapitányság rendelte, és csaknem tízmillió forintot fizetett értük.Megszűnik egy intézet Május elsejei hatállyal jogutód nélkül szűnik meg az Országos Addiktológiai Intézet - tudta meg a Hírszerző. Az Egészségügyi Minisztérium erről múlt héten tájékoztatta az intézet vezetőjét. A szenvedélybetegségekkel foglalkozó szakma egyébként aláírásgyűjtésbe kezdett az intézet megmentéséért, mint petíciójukban írják, „szakmai véleményünk szerint a szenvedélyproblémák súlyos népegészségügyi következményei és társadalmi költségkihatásai éppen az intézet megerősítését, és egy átgondolt, elkötelezett addiktológiai program bevezetését sürgetik”.Csaltak az SZDSZ-ben? Pénteken kiderül Pénteken, lapzártánk után hozzák nyilvánosságra a Jüttner Csaba vezette vizsgálóbizottság jelentését, amelyből kiderülhet: történt-e visszaélés az SZDSZ elnökének tavalyi megválasztásakor.Kevés a tűzoltó Többször is teljesítőképességük határán dolgoztak tavaly Budapesten a tűzoltók – ez derül ki a Fővárosi Tűzoltóság beszámolójából.Rogán keményítene A gyülekezési jog szigorítását kezdeményezte országgyűlési képviselőként Rogán Antal belvárosi polgármester; a módosító indítványban új mellékbüntetésként a rendezvénytől való eltiltás szerepel. Rogán Antal a sajtótájékoztatón elmondta, hogy az elmúlt másfél év tapasztalata késztette arra, hogy ilyen módosítást kezdeményezzen az országgyűlésben, mivel a büntető törvénykönyv ide vonatkozó paragrafusa már nem védi meg a rendezvényen résztvevő, békés polgárokat a rendetlenkedőktől.

Hit és értékek

Az élet és a család védelme

A második kőtábla parancsai az embernek a másik emberrel való kapcsolatára vonatkoznak. Megtartásuk az emberi életet élhetővé, elviselhetővé vagy akár kellemessé teszi, megszegésük viszont nyomorúságossá, keserűvé és nehézzé.

Luthernek igaza volt – vélik egyre többen a Vatikánban is

Luther Márton kapcsán tollharcba került a brit Financial Times és a Vatikán: a brit lap bejelentése szerint ugyanis a Vatikán rehabilitálni szándékozik a reformátort. A találgatásokra az olasz sajtó közlése szolgáltatott alapot, mely szerint XVI. Benedek árnyalni szeretné az egyházban Lutherről kialakult képet, akiről ezért Castel Gandolfó-i nyári rezidenciáján egykori teológiahallgatóival zárt kapuk mögött tart majd tanácskozást.

HÁTTÉR

Apuka, gyere haza

Ahogy a családon belüli kommunikáció csökken, úgy nő a fiatalok által elkövetett öngyilkosságok száma. Beszélgetés Ranschburg Jenővel.

Iskola kontra szülői ház

A személyiségfejlődés az ősbizalomra épül. A kifejezés azt jelenti, hogy a gyerek bármit elmondhat a szüleinek. Lehet, hogy nem dicsérik meg, de minden esetben megvédik a külvilággal szemben.

Hány anya kell egy gyermeknek?

Fellángolt a vita a bölcsődék szerepéről Németországban, ahol hazánkhoz hasonlóan egy szülőképes korú nőre 1,3 gyermek jut, és ahol az anyaszerepet illetően is hasonlóan konzervatív nézetek uralkodnak. Felmerült a kérdés: vajon mennyire távolodhatnak el az anyák a gyermekágytól? Teljes idejüket az utódoknak kell szentelniük, vagy munka mellett is lehetnek jó anyák?

A szülési kedv nem a bölcsődéken múlik

A magyar kormány – az uniós törekvésekhez igazodva – a bölcsődehálózat újbóli kiépítését tervezi, amitől egyrészt a munkanélküli anyukák számának csökkenését, másrészt a gyermekvállalási kedv fellendülését reméli. Ranschburg Jenő gyermekpszichológus szerint önmagában ez az intézkedés nem befolyásolja érdemben a szülési kedvet.

Kalandok a Vadkeleten

Egyik barátom, Viktor, nemrég érkezett vissza az orosz Távol-Keletről. Egy kis mellékes keresetre akart szert tenni, de pénz nélkül tért haza. Utazását azonban távolról sem sajnálja, lelkét betöltik az ország legkeletibb vidékén átélt, különös élmények. Valami hasonlót élhettek át az amerikai Vadnyugatra érkező európaiak.

Géppuskás nagyi és elvtársai

A múlt évszázad végén a kommunista ideológia világméretű térvesztése az európai szélsőbaloldali terrorszervezetek alól is kihúzta a talajt. A hetvenes években még olyannyira aktív olasz Vörös Brigádok is a „föld alá” kényszerült. A Vörös Brigádok legismertebb áldozata Aldo Moro egykori olasz miniszterelnök, akit most harminc éve raboltak el a római belvárosban. Morót közel két hónapig rejtegették embertelen körülmények között, majd meggyilkolták.

Az evolúció-hívők hadüzenete

Tisztelt MTA Elnökség!

Splash, az újabb mi autónk

Magyarország – 2008 kora tavasza. Tesztautó gördül a fővárosban, ami önmagában nem keltene nagy feltűnést, ha nem a „miautónk” legújabb modelljét látná a szerencsés járókelő. Mert az 1992-es lendületes kezdet óta stabilan piacvezetővé lett márka minden nóvuma bizony nagy eseménnyé vált hazánkban, hiszen szeretné a magyar közönség mihamarabb szeretni az új jövevényt.

Valahol Európában

Az Európai Unióban 78 millió embert, köztük 19 millió gyermeket fenyeget a szegénység egy bizottsági jelentés szerint. Magyarországon minden negyedik gyermek, az unióban minden ötödik gyermek él szegénységben.

KÁVÉSZÜNET

Arisztokrata újságíróból lett tévészakács

A britek egyik kedvenc tévészakácsáról, a multimilliomos Nigella Lawsonról nemrég az a hír járta, hogy végrendeletében egy pennyt sem hagyna gyermekeire. A felháborodott anya saját honlapján reflektált: orvul kiforgatták szavait, amikor azt mondta, hogy tönkreteszi az embereket, ha sosem kell megdolgozniuk a jólétükért.

Peking mindenkit lepipálna

Minden idők legdrágább olimpiájának megrendezésére készül Peking. Az elképesztő gazdasági fejlődést produkáló Kínai Népköztársaság az ötkarikás játékokon keresztül igyekszik majd legjobb arcát mutatni a világ felé. A több tízmilliárdos beruházásból jut négy új metróvonal kialakítására, a szmog eltűntetésére, sőt, még templomok építésére is.

Stíluskavalkád

360° volt az idei Lakástrend kiállítás címe: a 11. alkalommal megrendezésre került, ma már nemzetközi rangú kiállítás ugyanis egy körpanorámát kínált az aktuális trendekről. Miltényi Zoltán főszervező nyilatkozata szerint a következő években négy meghatározó irányzat lesz a lakberendezésben: a letisztult formákat alkalmazó minimalista irány, a természet és a természetes anyagok beépítése a lakásokba, a nagyvárosi lét fiatalos ízlése és a klasszikus formák új színekkel, textúrákkal való felfrissítése.

Csodálatos pénzpalota

Ha esetleg március 1. után is maradt nálunk néhány egy- és kétforintos érme, azokat 2013. március 1-ig beválthatjuk a Nemzeti Bankban is. Már csak azért is érdemes oda ellátogatni, mert a család apraja és nagyja egyaránt találhat magának szórakozást a bank Látogató- közponjában, ahol négy éve nyílt meg a pénztörténeti kiállítás.

Új korszak a nyelv-tanulásban

Ez a szlogenje a múlt heti számunkban már bemutatott eNyelviskola.hu elnevezésű internetes nyelviskolának. A jelmondat kissé fellengzősnek tűnhet, de ha valaki kipróbál egy leckét díjmentesen awww.enyelviskola.hu/hetek oldalon, láthatja, hogy a módszer valóban sok újdonságot rejt a hagyományos nyelvoktató módszerekhez képest. Az új online módszerrel nem csak egyéni felhasználók tanulhatnak rugalmasan és kényelmesen, az eNyelviskola különleges előnyöket nyújt azoknak is, akik vállalati keretek között tanulnának angolul…
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!