Fotó: Vörös Szilárd
Láthatóan megszaporodtak az egyre alacsonyabb korban (tíz-tizenkét évesen)
elkövetett bűncselekmények, rablások, gyilkosságok, öngyilkosságok. Nemcsak
nálunk, szerte a világon. Napokkal ezelőtt például egy házibulin egy tizenhárom
éves fiú úgy bevodkázott, hogy „föléledve” kirohant az erkélyre, leugrott és
meghalt. Tizenöt-húsz évvel ezelőtt ilyen őrült tetteket tizennyolc-húsz év
alatt ritkán követtek el. Mi lehet e mögött?
– Azt kell mondanom, hogy genetikailag a helyzet ugyanaz, mint tizenöt vagy
huszonöt évvel ezelőtt. Önmagában a gén leginkább csak proteineket tud termelni,
viselkedést nem, ahhoz erős környezeti tényezők kellenek. E tényezők közül
messze legfontosabb a család, ami viszont jócskán megváltozott az elmúlt
évtizedekben. Megszűnt a családok értéke, harmóniája, épsége, megszűntek a
funkciói, egyszerűen szétfoszlott az ereje: megszűnt a gyermekeket óvó, védő,
tanító szerepe. Csak a normalizált, erős család képes megvédeni a gyerekeket a
deviáns, agresszív, bűnözéshez vezető személyiségfejlődéstől. Ahogy növekszik a
válások száma, ahogy növekszenek a csonka vagy diszharmonikus családok, és ahogy
csökken a családon belüli kommunikáció, ugyanilyen arányban növekszik a gyerekek
által elkövetett bűncselekmények száma.
Szörnyen veszélyes az a mondás, hogy magyar ember evés közben nem beszél.
Igenis, tessék csak beszélgetni evés közben egymással az iskolában, óvodában
történtekről, hogy aludtam éjszaka, mi lesz ma a dolgom, kivel találkoztam, mit
láttam az utcán, akár még fecsegni is lehet. Egyet nem lehet: nem beszélni
egymással.
Kutatásaink szerint a családon belüli kommunikáció hiánya a fiatalkori
öngyilkosság és kriminális viselkedés legfőbb oka. A tizenkét-tizenhárom éves
kor táján elkövetett bűncselekmények leginkább a hét-nyolc éves korban
elkövetett agresszivitással függnek össze, és egy nyolcéves korban elkövetett
agresszió három-négy éves kori agresszióhoz vezethető vissza. Sok neves
szakember már a csecsemőkorban keresi az előzményeket. Két-három éves korban
lehet tapasztalni – leginkább ott, ahol nincs apa, vagy ha van, nem tölti be a
szerepét –, hogy a gyerek nem egyszerűen szófogadatlan, hanem gyakorlatilag
abszolút kezelhetetlen, mikor is például belenevet a törvényhozó szemébe.
2008. 03. 14. (XII/11)
