hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Ítélet a kazettaügyben
Nyolc év után tudjuk, hogy mivel akarták lejáratni Torgyánt

2008. 03. 19.
Hivatali befolyással való üzérkedés miatt felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a Fővárosi Bíróság az úgynevezett kazettaügy három vádlottját.

A bíróság Benczéné Tóth Judit ügyvédet, a per elsőrendű vádlottját nyolc
hónap, Deésy Géza másodrendű és Mittelmayer Ferenc harmadrendű vádlottat hat-hat
hónap felfüggesztett börtönre ítélte. A negyedrendű vádlottat, Mittelmayer
Ferencnét szintén bűnösnek találta a bíróság, őt egy év próbára bocsátotta. Az
ügyész, a vádlottak és védőik az ítéletet tudomásul vették, így az jogerőre
emelkedett.

Az ügyészség szerint Deésy Géza, Mittelmayer Ferenc és Mittelmayer Ferencné
2000-ben egy mezőgazdasági telep létesítéséhez akart támogatást szerezni a
Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumtól. Ennek érdekében
megbeszélést folytattak Benczéné Tóth Judittal arról, hogy az ügyvédnő
hárommillió forintot juttat el Torgyán József akkori földművelésügyi miniszter
fiának, Torgyán Attilának azért, hogy közbenjárjon apjánál a beruházás
megvalósulásának érdekében.

A megbeszélésről Deésy Géza titokban hangfelvételt készített, ennek
nyilvánosságra kerülése robbantotta ki az ügyet 2001 januárjában. A pert 2003
januárjában kezdte tárgyalni a bíróság, de 2003 márciusában fel is függesztette,
mert előbb Deésy Géza tűnt el, aztán Mittelmayer Ferenc. A bíróság végül 2008
márciusában tudta folytatni a büntetőper tárgyalását.

A per során Benczéné, Mittelmayer Ferenc és Mittelmayer Fe-rencné azt vallotta,
hogy színjáték volt a rögzített beszélgetés. Állításuk szerint Deésy
pénzzavarban volt, egyre gyakrabban követelt pénzt Mittelmayer cégétől. Deésy
Géza az utolsó szó jogán azt emelte ki, hogy nem tőle, hanem egy kisgazda
képviselőtől került a hangfelvétel a Népszavához, ezt követően tett
önfeljelentést. Mint mondta, nem akarta felhasználni zsarolásra a felvételt.

Szavai szerint a kisgazda képviselőcsoport akarta leváltani Torgyán Józsefet,
ehhez készült a hangfelvétel, bizonyítandó, hogy az FVM-ben csak vesztegetési
pénzzel lehet előre jutni.

A bíróság nem fogadta el a három vádlott védekezését, hogy színjáték lett volna
a beszélgetés, de ha az is lett volna, a hivatali befolyással üzérkedést akkor
is meg lehetett volna állapítani. Mint mondta, nem életszerű, hogy az elsőrendű
vádlott ügyvédként belemenjen egy ilyen színjátékba, amelyről tudnia kellett,
hogy bűncselekmény megállapítására alkalmas.

A bíró megjegyezte: nem azért szabott ki a bíróság felfüggesztett
szabadságvesztést, mert a politika, a közvélemény érdeklődése csökkent volna az
ügyben, hanem azért, mert sok enyhítő körülmény volt a vádlottak javára írható.
Az ügyben gyanúsított volt Torgyán Attila is, vele szemben azonban bizonyíték
hiányában korábban megszüntette az eljárást a rendőrség. (MTI)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!