hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Koalíció nincs, válság van

2005. 11. 08.
Nem várt politikai fordulatként értékelik német elemzők a Szociáldemokrata Párt (SPD) elnökének, Franz Münterfering lemondásának bejelentését.  A legnagyobb baloldali párt koalíciós tárgyalásait mindenképpen lelassítja, de akár a koalíciós egyeztetések teljes kisiklásához, és jövő tavasszal új választások kiírásához is vezethet a veterán politikus hirtelen távozása.

Müntefering azután jelentette be lemondását a pártelnöki tisztségről,
miután nem sikerült elérnie az általa támogatott főtitkárjelölt megválasztását
pártján belül. Bár a tárgyalások eddigi menete szerint az SPD több
kulcsminisztériumot mondhatott magáénak, a korábban az alkancellári és a
munkaügyi miniszteri szék várományosának tekintett Müntefering részvétele
egy közös kabinetben valószínűtlennek tűnik. Egyes politológusok szerint
nem zárható ki, hogy az SPD belső válságát kihasználva a CDU a kisebb pártok
felé fordulhat koalíciós ajánlattétellel. Szintén a nagykoalíció létrejöttét
kérdőjelezi meg Edmund Stoiber konzervatív vezető bejelentése, miszerint ő
sem kíván részt venni a közös kormányzati munkában.  

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!