hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Lángoló zsinagógák Gázában

2005. 09. 20.
Alig néhány órával azután, hogy szeptember 11-én az utolsó izraeli katona is elhagyta a Gázai övezetet, palesztin tömegek rohanták meg az elhagyott zsidó településeket. Az épen hagyott zsinagógákat felgyújtották, és mindent mozgathatót magukkal hurcoltak. A fosztogatók a BBC beszámolója szerint arra hivatkoztak, hogy csak visszaveszik, amit az izraeliek elvettek tőlük.

A nyugat-európai újságok jelentős része a zavargásokért Izraelt hibáztatja.
"A jobb és békésebb jövőre vonatkozó minden reményt szétzúzott az
izraeli kormány döntése, miszerint a kiürített településeken érintetlenül
hagynak 19 egykori zsinagógaépületet. Ez szándékos provokáció volt" –
írta a Scotsman cím? lap. Egy héttel korábban a vádpont az ellenkezője
volt: az izraeli hadsereg szándékosan rombolja le a zsidó épületeket, hogy
a palesztinoknak ne legyen hova beköltözniük. Közben Nasszer al-Kidva
palesztin külügyminiszter leszögezte: "nevetséges állítás", hogy a Gázai
övezet státusa megváltozott. "Az továbbra is megszállt palesztin föld."

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!