hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Hadititkot vagy életet
Nem ismétlődött meg a Kurszk tragédiája

2005. 08. 16.
Az utóbbi években az augusztus amolyan fekete hónap az orosz haditengerészeti flotta életében: idén e hó elsején Szeverodvinszk-ben tűz ütött ki egy kiszolgált atom-tengeralattjáró szétbontása során, minek következtében két munkás életét vesztette. Ötödikén pedig arról adtak hírt az orosz médiumok, hogy Kamcsatka közelében bajba jutott a "Priz" tengeralattjáró. Természetesen mindenki azonnal az öt éve történt tragédiára gondolt, ami a Kurszk-kal történt – mellesleg szintén augusztusban. 



Vlacseszlav Mihalsevszki kapitány és a Priz legénysége partra lép. Csak integethettek a szeretteiknek Fotó: Reuters

Az oroszok közül sokan lemondtak a Priz mélyben rekedt tengerészeiről. Ugyanis már az első híradásoktól fogva nyilvánvaló volt, hogy az admiralitás vezetői – ahogy annak idején is – finoman szólva pontatlan információkat adtak. A bajba jutott matrózokat azonban végül sikerült kiszabadítani.

A baj augusztus 4-én következett be: a mini-tengeralattjáró hétfős legénységgel a fedélzetén 190 méteres mélységben halászhálóba akadt. (Mint később kiderült: a "halászháló" egy titkos és mintegy tízmilliárd dollár értékű antennarendszer egyik egysége volt. Ez az új rendszer lehetővé teszi minden víz alatti mozgás követését a Csendes-óceánon, valamint segíti az orosz atom-tengeralattjárók kommunikációját. A Priz feladata éppen ennek átvizsgálása és javítása volt.) 

A flotta vezetősége mindezt csak másnap adta hírül – ráadásul, ahogy az Izvesztyija írta, "azt sem önszántából". Ötödikén reggel egy ismeretlen nő hívta fel a helyi rádió stúdióját, és elmondta, hogy egy tengerész rokona közölte vele, hogy Kamcsatka partjainál bajba jutott egy katonai tengeralattjáró. Fél óra múlva ez az információ – nem hivatalos forrásokra való hivatkozással – elhangzott az éterben. Ha ez nem történik meg, egyáltalán nem biztos, hogy a történet így végződött volna.

A bejelentést követően meglehetősen ellentmondásos nyilatkozatok érkeztek a flotta vezetőségétől. Először azt hallhattuk, hogy a tengeralattjáróban mindössze egyetlen napra elegendő levegő van. Később a csendes-óceáni flotta sajtóosztályának főnöke biztosított mindenkit arról, hogy a levegő négy napra elég, a víz és az élelem pedig öt napig is kitart.

"Létrejött a rádió-összeköttetés a bajba jutott tengerészekkel" – adták hírül később. De ami még fontosabb, már első nap elhangzott egy olyan hír, ami arról tanúskodik: azért az admirálisok tanultak valamit a Kurszk 

tragédiájából. Nevezetesen, hogy a flotta vezetősége már nemzetközi segítséget kért. 

Mint azóta már ismeretes, elsőként Nagy-Britanniából érkeztek tengerészek. A brit Scorpio mélytengeri berendezés segítségével sikerült átvágni a Priz hajtóművére csavarodott hálókat és egy szupertitkos antenna kábeleit. Az amerikaiak sem késlekedtek a segítségnyújtással – a Kommerszantnak nyilatkozó brit tengerész szerint az ő segítségükkel tudták csak üzembe helyezni a mostoha körülmények között a mentőfelszerelést.

Végül 7-én, vasárnap szerencsésen véget ért a mentési akció: a hét matróz összesen 76 órán át volt a mélység fogságában.

"Megmentették őket! A Kurszk mégiscsak tanulság volt: fontosabb az emberélet, mint a hadititok" – az egyik orosz lap szalagcíme tükrözi az orosz média nagyobb részének hozzáállását –, és ez valóban nagy eredmény. Eddig ugyanis fontosabb volt a hadititok, mint az emberélet. 

Az oroszok hálásak a mentési akcióban részt vett brit tengerészeknek. Szergej Ivanov védelmi miniszter nevükkel ellátott órákkal ajándékozta meg őket, és azt mondta, indítványozni fogja érdemrenddel való kitüntetésüket. Bejelentette továbbá, hogy Oroszország a közeljövőben vásárol majd Nagy-Britanniától két Scorpio típusú szerkezetet hasonló mélytengeri mentési és egyéb munkálatok számára.

A matrózok búcsúlevelet írtak, Putyin hallgatott

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!