hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Kofi Annan levegőhöz jutott

2005. 04. 05.
Miközben Kofi Annan ENSZ-főtitkár a világszervezet megreformálására vonatkozó tervéhez keres támogatókat, a szervezet Irakba irányuló "olajat élelemért" programja körül kirobbant korrupciós botrányban nyomozó független bizottság megállapította, hogy a főtitkár személyesen nem játszott szerepet abban, hogy az a cég nyert el egy jelentős ENSZ-pályázatot, amelynek fia, Kojo Annan akkor az alkalmazottja volt. A bizottság ugyanakkor elmarasztalta Annant amiatt, hogy nem indított vizsgálatot akkor, amikor hat évvel ezelőtt kiderült, hogy fia érintett lehetett az ügyben. 

Paul Volcker, az Egyesült Államok központi jegybankjának volt elnöke által vezetett bizottság által kiadott második időközi jelentés elsősorban arra próbál választ találni, hogy Kofi Annan ENSZ-főtitkár milyen ismeretekkel rendelkezett arról és milyen szerepet játszott abban, hogy a Cotecna Inspection Services nev? kis svájci vállalat nyerte meg azt az ENSZ-pályázatot 1998-ban, amelyet a világszervezet az Irakba irányuló "olajat élelemért" program felügyeleti szervének kiválasztására írt ki. Annan szerepe azért vált vitathatóvá, mert az ENSZ-főtitkár fia, az akkor friss diplomás Kojo Annan 1995-től a svájci cég alkalmazásában állt. A család egy barátja által "kiközvetített" állásban Kojo feladata volt, hogy afrikai kapcsolatait kihasználva kormányzati megrendeléseket szerezzen munkaadójának. Sokan úgy vélik, hogy a vállalat már akkor remélte, hogy egy nap a fiú "enszes" kapcsolatai is gyümölcsözhetnek a számára. 

A vizsgálatok során azonban nem derült fény olyan bizonyítékra, amely alátámasztaná, hogy Annan befolyásolta volna a győztes pályázó kiválasztását. A jelentés ugyanakkor elmarasztalja a főtitkár azért, hogy nem indított vizsgálatot akkor, amikor 1999-ben kiderült, hogy fia a céggel kötött kizárólagossági megállapodás értelmében jelentős anyagi juttatást – azóta összesen mintegy 400 ezer dollárt – kapott a svájci cégtől csak azért, hogy ne dolgozzon más, hasonló jelleg? cég számára. A Volcker-bizottság érvelése szerint a főtitkárnak jelentenie kellett volna a családi összeférhetetlenség tényét. 

Bár a Cotecna-szerződés csak egy kis részét érinti az "olajat élelemért" programnak, az ENSZ-főtitkár esetleges érintettsége tovább erősítette annak gyanúját, hogy a program megvalósítása korrupt módon történt, illetve, hogy Annan miért ellenezte olyan nagyon Bush iraki háborúját. A jelentés ugyanakkor jelentős érvanyagot szolgáltat azoknak is, akik a főtitkár lemondását követelik.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!