hetilap

Hetek hetilap vásárlás

2005. 04. 01. (IX/13) Lapszám

Tartalom ajánló

Külföld

Saron a béketáborban

Ariel Saron győzött – de még kérdéses, hogy milyen áron. Két nagyhorderejű szavazásra is sor került a hét elején az izraeli parlamentben. Előbb a gázai kivonulásról kezdeményezett népszavazás tervét utasították el a képviselők, majd pedig a jövő évi költségvetés elfogadásával gyakorlatilag egy évre szabad kezet adtak Ariel Saronnak, hogy végrehajtsa a gázai, utána pedig a ciszjordániai zsidó falvak felszámolásának programját. Mindkét szavazás különös vonása volt, hogy az ellenzék támogatására volt szükség a kormányoldal "rebellis" képviselőivel szemben.

Saron talán békét is nyer

Ariel Saron, Izrael kormányfője kedd óta nyugodtan alhat. Hosszú, hosszú hónapok óta először. Törvénybe iktatták akaratát, amelyet ha kell, akár katonai támogatással is végrehajtanak. Nyolcezer zsidót telepítenek ki Gázából. Többségükben olyanokat, akik vallási, politikai meggyőződésből laknak ott, akiknek az elveikhez való ragaszkodásuk fontosabb, mint saját és családtagjaik testi épsége, ha nem éppen élete, akik önként telepedtek le ellenségeik tömege közé, s akik maguktól sohasem hagyták volna el ottani otthonaikat. Ezt most mégis megteszik, mert Ariel Saron így akarja, s mert Saron, akarata véghezviteléhez megfelelő számú szövetségesre talált. Az a Saron, aki maga találta ki e települések létesítését, maga biztatta ezeket az embereket vagy a szüleiket az odatelepülésre, maga harcolta ki, hogy elhatározásuk véghezviteléhez a zsidó állam minden eszközzel támogassa őket, maga rendelte el katonai védelmüket, melynek következtében az izraeli hadsereg sok száz katonája esett el vagy sebesült meg.

Kofi Annan levegőhöz jutott

Miközben Kofi Annan ENSZ-főtitkár a világszervezet megreformálására vonatkozó tervéhez keres támogatókat, a szervezet Irakba irányuló "olajat élelemért" programja körül kirobbant korrupciós botrányban nyomozó független bizottság megállapította, hogy a főtitkár személyesen nem játszott szerepet abban, hogy az a cég nyert el egy jelentős ENSZ-pályázatot, amelynek fia, Kojo Annan akkor az alkalmazottja volt. A bizottság ugyanakkor elmarasztalta Annant amiatt, hogy nem indított vizsgálatot akkor, amikor hat évvel ezelőtt kiderült, hogy fia érintett lehetett az ügyben. 

Késelés Kairóban

Megkéseltek egy magyar házaspárt kedden Kairó belvárosában. A támadó a mellkasukon sebesítette meg a turistákat, akiket könnyebb sérülésekkel szállítottak kórházba. A hölgyön esett karcolást ambuláns módon ellátták, a férfit ért másfél centis sebet sebészi beavatkozás keretében kezelték. Az egyiptomi magyar konzulátus tájékoztatása szerint állapotuk stabil, pár napos kórházi felügyelet után terv szerint pénteken térnek vissza Magyarországra.

Bíznak Putyinban az oroszok

Márciusban volt öt éve, hogy Vlagyimir Putyint választották Oroszország elnökévé. A 2000. évi választásokat Putyin a voksok 53 százalékával, vagyis mintegy 40 millió ember szavazatával nyerte meg. Annak ellenére, hogy 2005 eleje a népszerűtlen szociális reformok miatt rendezett tüntetésektől volt hangos, ma az orosz lakosság 54 százaléka szavazna Putyinra – legalábbis a hivatalos közvélemény-kutató intézetek adataira hivatkozó média szerint. A látszat ellenére tehát Putyin továbbra is kedvelt elnök, aki a politikusok népszerűségi listáján is messze megelőzi orosz kollégáit.

Belföld

Helyre, tétre, befutóra

Szembemehet-e egy pártvezetés a tagság akaratával, illetve mi a teendő olyankor, ha a taktikai szempontok élesen szemben állnak a politikaiakkal? Ezek a kérdések foglalkoztatják mostanában leginkább a szocialista pártkorifeusokat a közelgő államfő-választás kapcsán.

Antalltól Orbánig

– A napokban jelenik meg Antalltól Orbánig cím? könyve. Mi indította, hogy könyvet írjon az elmúlt 15 évről?– Nézze, a könyvírásra engem ösztönző barátaim azt állították, hogy nekem kötelességem "élő történelemként" tanúságtételt tennem a rendszerváltást követő eseményekről. Talán szerénytelenség  nélkül állíthatom, hogy az elmúlt másfél évtized magyarországi eseményeinek egyik legismertebb személyisége voltam. Mindig szemben álltam a radikális változtatásokat elkerülni igyekvő törekvésekkel, ezért más szempontból is képes vagyok bemutatni a történteket, mint a jelenlegi politikai elit résztvevői. Közismert, nemcsak baloldalról, hanem jobboldalról is támadtak, hiszen mindkét oldalon féltek az FKGP-től, így egyenlő mértékkel tudom értékelni a politikai paletta résztvevőit. – A könyv címe szerint Antall Józseffel kezdi a beszámolót. Ebből a korszakból mit emel ki?– A könyvkiadómmal, a Magyar Könyvklubbal kötött szerződés értelmében nem árulhatok el részleteket a kötetből, de annyit elmondhatok, hogy több ütközőpont alakult ki a néhai miniszterelnök és köztem. Ami számomra fájdalmas volt, mert kitűnő kapcsolatban álltam vele és idősebb Antall Józseffel, a kormányfő édesapjával, aki korábban az FKGP meghatározó személyisége volt. A Kárpátia Étterem feletti lakásukban számtalanszor találkoztunk, és többször is hosszasan politizáltunk. Antikommunisták voltunk mindannyian.

Hit és értékek

Gyilkosság bírói döntésre

Bár a hét folyamán a Schindler házaspár még tett egy utolsó elkeseredett lépést lányuk, Terri Schiavo megmentése érdekében, egyre valószín?bb, hogy a negyvenegy éves nő a közel kéthetes éheztetés következtében hamarosan meghal. A Schiavo-ügy eddigi fordulatai, amelyek során minden bíróság a fiatal hölgy halála mellett döntött, egyre jobban azt a vélekedést erősítik meg, amely szerint a jog – bár képes eligazítani számos ügyes-bajos, akár erőszakos ügyben – nem képes és talán nem is alkalmas élet és halál kérdésében dönteni. Az elmúlt évtizedek bírósági döntései – hasonló esetekben – ugyanis egyre inkább a halálhoz való jog felé mozdultak el, így jelen pillanatban fel sem merül az a kérdés, hogy joga van-e Terri Schiavónak élni.

Még egy találkozás hatvan év után

A Hetek március 25-i száma írt az 1944-ben elveszettnek hitt Paskesz-testvérek újbóli találkozásáról (Elvesztek és megtaláltattak. Hetek, 2005. március 25.) Szinte ezzel egy időben egy másik, sok szempontból hasonló, rendkívüli találkozásra is sor került Izraelben. A főszereplők ezúttal is magyarok voltak, a "közvetítő" pedig a Jad Vasem intézet. Hatvan évvel azután, hogy elbúcsúzott egymástól, ismét találkozott két – kölcsönösen elveszettnek hitt – nővér, pedig éveken át alig 100 kilométer távolságban éltek egymástól. Mindegyikük azt hitte, népes családjából ő az egyetlen, aki túlélte a holokausztot.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!