hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Nála maradtak a titkos papírok
A feledékeny exfőtanácsadó

2004. 07. 26.
Bill Clinton volt amerikai elnök nemzetbiztonsági tanácsadója, Sandy Berger ellen szövetségi bűnügyi vizsgálatot indított az FBI, miután kiderült, hogy Berger szigorúan titkos iratokat emelt el a Nemzeti Levéltárból, míg a szeptember 11-ei bizottság munkáját készítette elő 2003 őszén. Berger "őszinte tévedésnek" minősítette tettét, melyet "mélyen sajnál".



Sandy Berger nemzetbiztonsági tanácsadó egy 2000-ben készült felvételen Bill Clintonnal. Otthon kényelmesebb olvasni 

John Kerry demokrata elnökjelölt menesztette nemzetbiztonsági tanácsadóját, Sandy Bergert, miután ez utóbbiról kiderült, hogy felelőssé tehető szigorúan titkos dokumentumok eltűnéséért. A Clinton-adminisztráció legnagyobb botrányává fajuló ügyben az FBI olyan szigorúan titkos dokumentumok és kézzel írt jegyzetek után nyomoz, amelyek az amerikai Nemzeti Levéltárból tűntek el 2003 őszén.

Miután a levéltár munkatársai feljelentést tettek az iratok eltűnéséről, a nyomozás szálai Bergerhez vezettek, aki később elismerte, hogy a levéltárban tavaly októberben tett látogatásai során bizonyos iratokat "figyelmetlenségből" magával vitt bőr aktatáskájában, mikor a szeptember 11-ei terrortámadást vizsgáló bizottság munkáját előkészítendő áttekintette – Clinton volt elnök kérésére – az akkori adminisztráció idején keletkezett több ezer oldalnyi hivatalos iratokat. Berger ügyvédje szerint védence sajnálja "hanyagságát", hiszen "nem állt szándékában a bizottságot félrevezetni", és a felszólítást követően késedelem nélkül visszaszolgáltatta a hiányzó iratokat, és azóta is teljes mértékben együttműködik az ügyben eljáró nyomozókkal. Ugyanakkor Berger a dokumentumokról készített saját, kézzel írt jegyzeteit is – zakójába és nadrágjába rejtve – kihozta a levéltárból anélkül, hogy azokat az ott dolgozó munkatársakkal ellenőriztette volna az irattári eljárási szabályzatnak megfelelően. Tudta, hogy ezzel megszegi a szabályzatot, azonban ez nem törvénybe ütköző cselekedet – emelte ki Berger ügyvédje.

Kormányzati források szerint az érintett dokumentumokat "szókódos" védelemmel biztosították, amely a legmagasabb biztonsági szintet jelenti, mellyel még az atomtitkot érintő iratok sincsenek ellátva. Az iratok a Clinton-adminisztráció által az 1999-i millenniumi évfordulóhoz kapcsolódó terrorista fenyegetések elleni védekezés hatékonyságának elemzésével voltak kapcsolatosak.

A levéltár szerint azonban továbbra is hiányoznak bizonyos, a Clinton-adminisztráció terroristaellenes tevékenységét bíráló iratok, melyek a Berger lakásán és irodájában folytatott házkutatás során sem kerültek elő. Berger állítása szerint ezeket "véletlenül" kidobta.

Clinton és más demokrata politikusok szerint "érdekes" a Berger-ügy kirobbanásának időpontja, ugyanis egy nappal az előtt derült fény Berger érintettségére, hogy a szeptember 11-ei bizottság jelentése nyilvánosságra került volna. Ugyanakkor rendkívül rosszat tesz ez Kerry kampányának is, mivel felmerül annak a gyanúja, hogy Berger szigorúan titkos információkat adott ki Kerrynek – amit természetesen ez utóbbi teljes mértékben cáfol. Sőt demokrata politikusok szerint a Fehér Ház ezzel akarja elterelni a figyelmet a bizottság jelentéséről.

Berger már a második olyan, a Clinton-éra alatt magas tisztséget betöltött személy, akit szigorúan titkos iratok elemelésével vádolnak. John Deutsh volt CIA-igazgató a Clinton-hivatalból való távozását közvetlenül megelőzően kapott az akkor még hivatalban levő elnöktől felmentést titkos iratok hűtlen kezelésének bűntette alól.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!