hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Célon túli barátság
Carroll Shelby és Ken Miles, az autók megszállottjai
Célon túli barátság

Carroll Shelby és Ken Miles, az autók megszállottjai(Forrás: Fórum Hungary)

2020. 05. 07.
Egy rendkívül tehetséges, de nyers stílusú brit autóversenyző, és egy amerikai srác, aki szériaautókat alakított szupergyors versenygépekké: az ismeretség munkakapcsolatnak indult, azonban rövid idő alatt barátsággá mélyült – együtt szálltak szembe a cégen belüli intrikákkal, hogy világcsúcsra törhessenek.

Történetük a Ferrari sikersorozatával kezdődik: a ’60-as évek elején egyértelműen a vörös autók uralták a 24 órás megbízhatósági versenyek zömét, ezzel presztízst és persze komoly eladásokat szerezve a vállalatnak. Miközben a pályán nem volt kihívójuk, a pénzügyi gondok nehéz helyzetbe hozták Enzo Ferrarit, a tulajdonost. Autóit csak a leggazdagabb réteg engedhette meg magának, vezető mérnökei egymás után hagyták el, a Ford pedig már jelentkezett is egy esetleges fúzióra, tulajdonképpen már csak alá kellett volna írni a papírokat. A felvásárlással azonban az anyagi gondokkal együtt a Ferrari versenyrészlegének szabadsága is eltűnt volna. Enzo számára ez nem lehetett opció: fiatalkora óta a versenyzésnek élt. Így az utolsó pillanatban borult a szerződés, Enzo Ferrari üres kézzel, és néhány keresetlen szóval küldte haza az ifjabbik Henry Ford képviselőit.

Fordot az incidens után egy dolog érdekelte csak: megverni és porig alázni a Ferrarit, ehhez pedig a Le Mans-i 24 órás verseny szolgáltatta a legjobb terepet. Csakhogy a Ford első próbálkozása nem sült el túl jól, a versenyre tervezett GT 40 megadta magát, és a dobogó mindhárom fokára az előző évekhez hasonlóan a Ferrari versenyzői állhattak fel. Ekkor került képbe az a fiatalember, aki számos más sikere mellett 1959-ben addig egyedülálló módon, egyszer már nyerni tudott a franciaországi Le Mans-ban – amerikaiként.

Egy ígéretes pilóta

Carroll Shelby hamar behozta azt a hátrányát, hogy 14 éves koráig ágyban töltötte napjait szívbetegsége miatt. Amint elég idős lett, csatlakozott a légierőhöz, ahol tesztpilóta lett, majd miután leszerelt, három gyermeke és a farmerkedés mellett az autóversenyzésben keresett új kihívásokat. Már az első rajthoz állástól kezdve sorra nyerte a különböző nagydíjakat, saját építésű autói mellett különböző istállók is felkérték egy-egy indulásra vagy rekorddöntésre. Kétszer lett az év pilótája, mielőtt az Aston Martin DBR1-es egyik pilótájaként Le Mans-győztes lett, és mindenki izgatottan várta az újabb sikereket a F1-ben is induló feltörekvő sztártól. Szívbetegsége ugyan végett vetett versenyzői karrierjének, megállítani azonban ez sem tudta Shelbyt.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!