Mint korábban írtunk róla, az Európai Unió gazdasági és pénzügyminisztereinek tanácsa (Ecofin) elfogadta a Kohéziós Alapból Magyarország számára lehívható 495 millió eurónyi támogatás befagyasztását. Ha a kormány nem bizonyítja, hogy a deficit képes újabb takarékosságok árán fenntartható módon is 3 százalék alá kúszni, 2013-tól nem kapunk uniós pénzeket.
Magyarország az EU-csatlakozás óta folyamatosan őrlődik azon, hogy elérje a maastrichti kritériumokba iktatott 3 százalékos költségvetési hiánycélt. 2004-ben azt ígértük, hogy négy év alatt teljesítjük a követelményt. És bár Brüsszel már akkor kételkedett, mégis elfogadta a konvergenciaprogramot. 2007-ben azonban még mindig 5 százalékon állt a mutató.
Az Európai Bizottság egészen tavalyig értette is az indokainkat, mostanra viszont elkezdett fogyni a türelem. Mert bár 2011-ben formálisan betartottuk a 3 százalékos GDP-hiánycélt, az Ecofin számára készített háttérelemzés erőteljesen kifogásolta, hogy ezt nem strukturális reformokkal, hosszabb távon is bevételt generáló intézkedésekkel sikerült elérni, hanem csak (a GDP több mint 10 százalékát kitevő) egyszeri bevételeknek köszönhetően. Elsősorban a magán-nyugdíjpénztári vagyon és a különadók tétele szúrja a szemüket.
Pünkösd után: a karizmák titkai
Hogyan alakult a Szentlélek ajándékainak megítélése az elmúlt 2 ezer évben »
Átmenvén a siralom völgyén
Trianon túlélése és ami ebből következik »
Sávuot: a törvényadás ünnepének eredete
Az Ószövetség egyik legjelentősebb nemzeti és vallási ünnepe volt – de az Újszövetség egyik meghatározó eseménye is ezen az ünnepen történt »