hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Megelőzhető lett volna szeptember 11-e?
Clinton elszalasztotta bin Ladent

2003. 09. 08.
Az amerikai Cole rombolóhajó ellen 2000. október 12-én elkövetett terrortámadást követően Bill Clinton akkori amerikai elnök legfőbb nemzetbiztonsági tanácsa úgy határozott, hogy nem hajt végre megtorló akciót Oszama bin Laden ellen, teret adva ezzel a WTC ellen majd egy évre rá elkövetett merényletnek – derül ki egy, az Egyesült Államokban a héten megjelenő könyvből. 

Richard Miniter oknyomozó újságíró Losing bin Laden (Bin Laden elszalasztása) című, megjelenés előtt álló könyvében Clinton volt amerikai elnököt teszi felelőssé a két évvel ezelőtt, 2001. szeptember 11-én elkövetett terrortámadásért, mivel az elnök legalább egy tucatszor mulasztotta el, hogy kézre kerítse vagy megölje bin Ladent. Az egyik ilyen lehetőség az Aden partjainál állomásozó amerikai Cole rombolóhajó ellen 2000 őszén elkövetett bombatámadást követő megtorló akció lett volna. A könyv állítása szerint ugyanis az amerikai vezetés ekkor ismerte a terroristavezér pontos tartózkodási helyét.

A Clinton-kormánynak a könyvben megszólaltatott tagjai szerint azonban a Nemzetbiztonsági Tanács diplomáciai és katonai okokra hivatkozva elvetette a megtorló akció gondolatát. Bár a terrorizmus elleni harc első számú felelőse, Richard Clarke az al-Kaida táborok és a tálib vezetés elleni támadást sürgette (már korábban jelezte, hogy amerikai katonai célpontok elleni terrortámadásokra lehet számítani), a CIA és az FBI a nyomozás folytatását kérte (ami egy hónapon belül kiderítette, hogy valóban az al-Kaida áll a merénylet mögött). A Clinton-kabinet többi tagja sem támogatta akkor a támadás gondolatát.

Miniter szó szerint idézi az ülés jegyzőkönyvét, amelynek tanúsága szerint Janet Reno igazságügy-miniszter úgy vélekedett, hogy ezzel megsértenék a nemzetközi jogot, Madeleine Albright külügyminiszter pedig az izraeli–palesztin konfliktus újraéleződésére hivatkozva "nem tartotta szerencsésnek a muszlimok elleni bombatámadást". A legmegdöbbentőbbnek William Cohen védelmi miniszter véleménye tekinthető, aki szerint a terrortámadás "nem volt eléggé provokatív", és egy megtorló akció nyugtalanságot okozna Pakisztánban. A szerző által később megkeresett Cohen azt nyilatkozta, hogy nem emlékszik a kérdéses ülésre, de "bizonyos, hogy a Cole elleni támadást jelentős provokációnak tekintette".

A könyv felvetése szerint az ülés résztvevői által felhozott érvek akkor megalapozottaknak tűnhettek, azonban hozzájárultak egy későbbi katasztrófa bekövetkeztéhez. Michael Sheehan, aki New York város rendőrkapitányságán a terrorizmus elleni küzdelem vezetője, az ülés után a következőt kérdezte Clarke-tól: "Minek kell történnie ahhoz, hogy végre rászánják magukat az al-Kaida elleni támadásra? Egy Pentagon elleni támadásnak?" Nem járt messze az igazságtól.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!